Nagymama

Fáradt kérges keze köténykéjében pihent,
szemüvege az orráról lejjebb csúszott,
fölötte nézi a tova futott világot,
amely mellette sebesen elrobogott.

Derekát a tűzhely melege simogatta,
amit régen még a párja a keze érintett,
azokon szombat esti bálokon, amikor
a hajfonata a levegővel táncolt.

Elment már több éve az a legény, aki
akkor a kiskapuban kérte meg kezét,
szép nyári estén a holdat hívták tanúnak,
miközben egymással édes csókot váltottak.

Fáradt szeme csillogását visszahozni,csak
kis unkája tudja önfeledt kacajával,akkor
újból fellobban benne a fiatalság,egy percre
elszáll a rettenetes magány a szomorúsága.

Szeged,
2009.11.11.