Nézem a villódzó monitoron
az élénk színekkel vett képet,
egy kattintás, lehet hogy bánni fogom,
és vissza, és még egyszer Téged,

és újra előre, egy esti fotón
a kezedben borospohár van,
palackba szúrva szikrázik a króm,
s a háttérben ott állnak hárman,

a szemed villanó fénybogarat
tükröz, a lencsébe röppen
félig nyílt ajkadról a pillanat...
látod, én már visszajöttem.

Volt egy nyár, egy csend, egy régi stég,
egy nyikorgó kertkapu, álmok,
és víztükör, vakító ég,
látom, és felszív a messzeség,
újra és újra ott járok...

Már sötét az utca, lágy fénypor szitál
az árnyékot ringató estben,
a szélszórta békében senki se jár
s itt én is csak magam kerestem,

váltom a képeket, egyre tovább,
az órák és napok pörögnek,
én győztem a nyarat, szemed sugarát,
és hittem, hogy sose török meg...

nézlek, itt ülök a képed előtt,
a felbontás pocsék a gépen,
és visszatekerném a szálló időt
hogy elmondjam, most már megértem,

volt egy nyár, egy csend, egy régi stég,
egy nyikorgó kertkapu, álmok,
és víztükör, vakító ég,
látom, és felszív a messzeség
újra és újra ott járok,

volt egy nyár, egy csend, egy régi dal,
és voltál, a legszebb a nyárban,
most nézem a gépet,
nem látom, csak Téged.
Ma újra a múltamban jártam...