| Küzdőtér |
|
|
|
Cím: A hiányzó lépés
Szerző: winner - Máté László
(06-21-2010 @ 09:15 pm)
:
A hiányzó lépés
A nő magányosan ült a szobában. Hallgatta a falióra monoton ketyegését és belül valami végtelen fájdalom mardosta a lelkét. Úgy érezte, hogy az egész világ ellene fordult. Meg volt győződve igazáról és arról, hogy akit szeretett az becsapta. Régóta ezzel a gondolattal élt, de a mai nap után tudta, hogy ez nem képzelgés… Meg volt győződve, hogy igaza van. Meg volt győződve, hogy a férfi évek óta becsapja.
* * *
A férfi tehetetlenül rótta az utcákat. Az eső nem kímélte, de most a testi fájdalom eltompult a lelki fájdalom mellett. Küzdött, próbált megfelelni, de mindig kudarcot vallott. Maga sem tudta megmondani miért, de képtelen volt olyat tenni, amibe nem talált volna a nő hibát. A nő, akit annyira szeretett, akiért tűzbe ment volna nem volt könyörületes hozzá. A jó az természetes és elvárt velejáró volt tetteinek, de a hiba, a legkisebb hiba az megbocsáthatatlan bűn volt. Nem tudta miért. Nem tudta és most már valószínűleg soha nem is fogja tudni.
* * *
A nő nézte a falon a képet és könnye kibuggyant. A képen a férfi mosolygott. Az a férfi, akit egyszerre imádott és gyűlölt. A férfi, akitől oly sokat kapott, és aki miatt olyan sokat szenvedett. Dühödten felkapta a hamutartót és a falon lévő képhez vágta. Az üvegszilánkok, hangos csörömpöléssel hullottak a földre. Megdermedt!
– Mit tettem? – Kérdezte magától és a képhez szaladt. Lekapta a falról és sírva próbálta kiszabadítani a maradék szilánkok közül.
* * *
A férfi az esőtől tocsogó padon ült, de nem érdekelte. Nézte az ólmos szürke felhőket melyek szinte beleolvadtak a sötétedő égboltba.
Miért gondolja, hogy az én lelkem is ilyen ólomszürke? Miért gondolja, hogy gonosz vagyok, amikor ismer és tudja, hogy ez nem igaz.
Megcsörrent a mobilja, amire összerezzent. Előkotorta, de nem a nő hívta. A tudat, hogy nem a szeretett nő hívja olyan dühöt váltott ki belőle, hogy földhöz vágta a készüléket.
* * *
A nő az ágyon feküdt és újra csak a falióra ketyegését hallgatta. Gondolatai kavarogtak és a lecsukódó pillái lassan egy másik dimenzióba vitték.
Nyílt az ajtó és a férfi lépett be. Egy óriási csokor virággal, egy tábla csokival. Hozzá lépett és csókot lehelt a szájára. Majd egy szál vörös virágot tűzött a nő hajába.
Megkondult a falióra és a nő felriadt. Kábán nézte az órát. A törött képet, csalódott volt az álom miatt. Azaz amiatt, hogy csak álom volt és nem valóság. Hirtelen a hajához kapott és egy szál vörös virágot húzott ki belőle.
* * *
A férfi arra riadt fel, hogy nagyon fázik. Magában próbálta memorizálni az előbbi álmát. A nő kérően hívta, ő pedig mint egy őrült rohant a nőhöz. Virággal, csokival lépett a szobába és lágyan megcsókolta a nőt. Majd hirtelen ötlettel egy szál vörös virágot tűzött a hajába. Mondani akart valamit, de ekkor felriadt.
Szomorúan állt fel a padról és dideregve megindult hazafelé. Eközben magában azt gondolta:
Csak egyféle igazság létezik. Van aki így látja, és van aki másképpen, de ez akkor is csak egyféle igazság. Még akkor is, ha soha senki nem tudja meg az igazat. Nem követtem el semmit, amivel vádolt. Ha csak azt nem, hogy szerettem.
* * *
A nő felkapcsolta a villanyt és keserűen motyogta:
– Ha semmit nem követtél el, akkor miért hagytál itt. Jó tudom kíméletlen voltam, de hiszen ismersz, nem gondolom én azt komolyan. Felhívom, gondolta és már tárcsázta is a férfi számát. A telefon kicsengett. Majd a géphang kegyetlen hidegséggel közölte az előfizető pillanatnyilag nem kapcsolható.
– Kikapcsolta! – sziszegte a nő. – Kikapcsolta, hogy ne tudjam elérni – azzal mérgesen a földhöz vágta a készüléket.
(591 szó a szövegben) (1040 olvasás) 
Attila61: (06-21-2010 @ 10:23 pm) Kedves winner! Az írásod nagyon jó! A párhuzamosan futó történet a monitorhoz szegezi az olvasó szemeit! Én magam úgy gondolom: mindegy ki teszi meg a hiányzó lépést, de meg kell tenni. A búcsú a szereplőket még boldogtalanabbá teszi, akkor miért... Kérlek próbáld a történetet pozitívan folytatni, jó lenne azt is olvasni. Egyszer olvastam egy idézetet, valahogyan így szólt: akkor szeress amikor leginkább nem érdemlem meg! Én várom a történet vidámabb folytatását! Baráti Üdvözlettel!Attila!
Anna1955: (06-21-2010 @ 10:30 pm) Érdekesen felépített párhuzam. A vívódások mindkét oldalról, nagyon őszinték. Van amikor nem mozdul a láb, pedig tudja az ember, hogy mindent elveszít, és még sem képes lépni... Remélem hőseid nem esnek ebbe a hibába, és egyszerre lépnek, és rájönnek, hogy az életben nincs szebb, mint az összetartozás... Szeretettel ölellek: Anna :)))
aranytk: (06-21-2010 @ 11:32 pm) Kedves Laci, egyet értek Annával. A pillanatok, a nézőpontok párhuzama, olyan, mint az egymás mellé kifeszített kötelek szerepe. Mindegyiknek célja, rendeltetése van. A kötél két vége indul és érkezik valahová, a hangsúly mégsem a kétfelé mutató irányra, hanem a csomók által rögzített egybeforrottságra helyeződik. Nagyon érdekes, tanulságos írás. Azt hiszem, hogy az utolsó pillanatban sem késő felvenni, összerakni a szétesett telefonokat, hogy újra tárcsázhassunk...
Teru: (06-22-2010 @ 06:12 pm) Kedves Winner,
sok élet szétesett már félreértések miatt. Mennyivel egyszerűbb lenne megbeszélni dolgokat...nagyszerű párhuzamos történet.
Szeretettel Teru
csitesz: (06-22-2010 @ 06:15 am) Jó megírt "sztereö" történet. Tanulság: meg kell lépni azt a bizonyos lépést! üdv. Józsi
norbert: (06-22-2010 @ 07:49 am) Nagyon jó ötlet ez a pár soros, párhuzamos mesélés. Fenntartja az ember érdeklődését. A történet drámaiságát pedig szerintem az adja, hogy ez az "elmegyünk/elbeszélünk egymás mellet" élethelyzet annyiszor előfordul a való életben is...
lena1: (06-22-2010 @ 08:50 am) A pillanatnyi düh mindig romboló hatású. Majd, ha helyébe lép a józan gondolkodás és a legjobban kínzó fájdalmas hiányérzet, akkor meg kell találni azt az eldobott telefont és újra kell tárcsázni a kikapcsolt számot mindaddig, míg azt fel nem veszik. Kitartó erővel és hittel előbb-utóbb mindkét irányból megbocsátást nyerhetünk...
Samway: (06-22-2010 @ 09:07 am) Telis- teli igazsággal Laci " A hiányzó lépés"...nagyon tetszett ez a párhuzam...üdv samy
a_leb: (06-22-2010 @ 11:29 am) Laci, nem vagyok egy nagy prózás, de ez a történet ide kötött. Remek építése, időbeli azonossága, és a valóság és álom közötti "átnyúlás" különösen érdekessé tették nekem. Az emberi részét nem elemzem, hiszem, hogy minden történet bennünk, olvasókban válik valósággá, és ilyen szempontból is kiváló, amit itt olvashattunk tőled. Nagyon tetszett.
aLéb
winner: (06-24-2010 @ 08:14 am) Kedves Attila!
Azt a lépést mind a két félnek meg kellene tenni. Ha csak azt várom, hogy a másik közeledjen, nem jutunk előre, de akkor sem ha csak ő lép és én nem vagyok hajlandó.
winner: (06-24-2010 @ 08:15 am) Kedves Anna! Hőseim már beleestek ebbe a hibába, sajnos. Most keresik a létrát, hogy kimásszanak a gödörből.
winner: (06-24-2010 @ 08:16 am) Kedves Kati!
Én is egyetértek Annával! A telefon az csak szimbólum, de egyetértek. Valóban össze kellene rakni, és tárcsázni.
winner: (06-24-2010 @ 08:22 am) Józsi! Biztos ismered a mondókát. „Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére.” Itt is valami ilyenről van szó.
winner: (06-24-2010 @ 08:25 am) Norbi igazad van. Nagyon sokszor elbeszélünk egymás mellett. Van erre recept?
winner: (06-24-2010 @ 08:26 am) Kedves Léna!
A pillanatnyi düh után jön a csalódás. A meg nem értésnek a fájdalma és az üresség. Az, hogy a kitartás hova vezet? Csak remélni lehet, hogy a célba.
winner: (06-24-2010 @ 08:28 am) Kedves Józsi!
Ha cinikus lennék, akkor azt mondanám, hogy az igazság odaát van. De nem mondom, csak keresem, és remélem, hogy meglelem.
winner: (06-24-2010 @ 08:29 am) Tudod Béla, azt gondolom, hogy a valóság és az álom között lévő megfoghatatlan valami az emberi lélek kapuja.
winner: (06-24-2010 @ 08:30 am) Kedves Teru!
Itt is erről van szó. Két ember vívódásáról. Két dacpók egymásra fújtatásáról. Mindegyik a maga igazát védi, és közben nem is lehet tudni mi az igaz.
|
[ Vissza: winner - Máté László | Művek listája ] |
|
|
|
|
|
