az ágyon  kedves, selymes,
puha a kelme.
ez volt oly gyönyörű szép.
nem éreztünk akkor
mást, semmit.
csak azt,
hogy ez az éj a miénk.
két kezünk egyből négy lett.
valahogy összeragadt.
aludtál két karomban.
a zsibbadtság,
tudj Isten miért?
elmaradt.

hazafelé mentem
nevető tócsák során,
mint hajnali járókelő.
a közlekedési lámpák fényei
kiabálták :
ébredj fel öreg!
ez nem a múlt,
hanem a jövő idő!

visszakacsintottam rájuk,
mint holmi "csapodár":
köszi a jótanácsot.
de tudom, hogy
ki az, aki elment,
és ki az, aki vár.

most két karunkkal 
öleljük át egymást.
egymásra talált kezek.
látjuk szemünk mosolyából,
hogy,
tudod,
tudom,
tudjuk,
lehet, lehet, lehet.

döntöttünk.
végigtáncoljuik ezt a táncot.
lesz ez nehéz.
már tudjuk együtt járni.
és lez ez oly gyönyörű szép.
igen, ez lesz 
a testünkre
festett szentséges kép.