Drága Úrnőm!

 

Te, ott fent
a torony-ormon!
én itt lent, a sárban, 
s közben fújom orrom,
mert itt alant
esik ez a rohadt eső,
és a lant
is lehangolódott,
akár a kedvem,
legalább volna
mit ennem,
szóval nézem,
hogy mennyit
kéne mászni
kézzel-lábbal,
hogy elérjem
hőn áhított vágyam,
a már nem
is oly szűzi ágyad,
hogy lágyan
föléd hajoljak,
betöltve ezzel
izzó vágyam, és
cseresznyézzünk
ketten egy tálban,
jövök én nemsokára,
 csak várjál epedő hittel,
 előtte leteszem
rozsdás páncélomat,
itt-ott befoltozom
 szájban rágott gittel,
és a mászáshoz
bemelegítek, közben
nézem a magasságot,
mint ki ilyet sose látott,
és keresek a mászáshoz
sok kis üreget, mellette
serényen törlök
bepárásodó szemüveget,
mert a kötél hágcsó,
mit ledobtál nekem,
pont telibe találta
amúgy sem pici fejem,
most itt állok kezemben
mérföldes hágcsóval,
csak nem rögzítetted
fent azt, egyszóval
megoldom én a problémát
hogy hallhasd a
szerelmes énekes-poétát,
kinek szíve érted eped,
nadrágja meg éppen reped,
ahogy elkezd mászni
keze meg szörnyen fázni,
még jó, hogy a villámhárító
nem fog rázni, csak
lovagod bőrig ázni,
mielőtt azonban úgy
igazából nekiállnék,
megjött a felmentő
Isteni ihlet,
a fárasztó mászás helyett,
csak megkeresem azt a
fránya, kényelmes liftet.





"