"Tavasznak évadján néha"
szememnek szemhéját kinyitom.
Beleszagolok a jóindulatú csendbe,
az éjszaka is szagol velem,
a bagoly is fülel, ezért is füles,
a béka az égig ugrik el,
és e nagyszerű órán ablakom helyett
kérdéseimre szemhéjam felel.

Egy bogár az árok partján alszik.
Bulija volt este együtt a tücsökkel.
A denevér fejjel lefelé lógva
kérdi, hogy fogyhatott
ennyi híg, lőre sör el?
Én meg megigézve nézem a Holdat.
Megcsap az éjszaka mámoríró illata.
Ezek itt alszanak csendben,
ruhámban sör, és cigarettafüst szag,
hogy a francba menjek így haza?

Szódabikarbónát vízben feloldva
keverek nekik szép álmokat,
melynek büffentős a szaga.
Én meg a Holdra nézek Kedves,
kettő van belőle,
ha itt lennél csak egyet látnék,
mert Te vagy látásom biztos támasza.
Hiányzik szaglásod nagyon!
Mint egy mindenre érzékeny kobold.
Beleszagolnánk együtt az éjszakába,
Keresve egy földöntúli illatot,
és mondanánk együtt, hogy bizony
"Sajtból van a Hold!"