(egy)
nyirkos hajnal fogad
az ágymeleg marasztal
de az én teendőm
a reggeliző asztal
habár a gyereksereg
még csendben szuszog;
nem keltették fel őket
a hajnali buszok
sikoltó fékjei
nem hallották meg
a dübörgő villamost
így csak óvatoskodva,
csendben teszek-veszek...
ne ébresszék őket még
a reggeli neszek.

(kettő)
tűzforrón finom a feketekávé
aromás, illatos, édes és erős,
aki megiszik egy csészényit belőle
újjászületik, mint egy mesehős

jó ez a csendes nyugalom
a csészével a kézben;
gondolataim lassan evickélnek,
mint póruljárt darázs a mézben

(három)
a fűtőszálak mind felizzanak;
a tüzes drótok színe  mint a Nap,
mikor vörös fényét tükrözi a tó…
ezüstösen fénylik a kenyérpirító 

(négy)
serpenyőmben sonka serceg
ilyet se eszik a walesi herceg
bár szakácsa a tévében henceg

(öt)
A bögre élén csendes koppanás;
a vékony héj megadóan roppan,
csusszan a bögrébe a két tojás…
Hogy is mondta Szilvia a múltkor?
„Ez az omlett egy szerelmi vallomás!”

(hat)
a kisbolt előtt a pékkocsi megállt,
fékezett,  egy rövidet dudált
álmos boltoslánnyal évődik
a borostás sofőr…
a túloldalon irigyen füttyent
az unatkozó biztonsági őr;
nemsokára lemehetek
a ropogós kifliért…
(Jó dolog  az egyszerű „ez van”,
nem hiányzik a temérdek „miért”)