:
Tisztavízű tó tükrét tördeli szilánkra
a szilajul szeszélyes északi szél,
haragos szavakat sziszegve fülembe;
majd hirtelen eláll, többé nem beszél.
Agyamat vasseprővel tisztára seperte,
elszáll minden füstös, zavaros gondolat,
túlhabzó szívemet is lecsillapítja
a hirtelen rámtörő döbbent áhítat.
A hegyek magasában a nagyratörő ember
lám, a végén mindig csak magára marad,
kétségbeesetten magában mantrázza
a segítő igéket, varázsszavakat;
minden régi emléket, kézfogást és sóhajt
poros poggyászként sorsára hagytam odalent,
azt hittem, itt fent magamat megtalálom;
de csak űr tátong bennem, síri csend.
Nem szállít eszméket az idegek hálója,
halkan haldokolnak a neuronok mind.
Azt hittem, a lényeg idebent van;
de fontosabb a halál, odakint.
In & Out ciklus 1. 2009.05.25.
(91 szó a szövegben) (965 olvasás)
felix: (05-25-2009 @ 07:31 pm)
Bizonyos magasság felett az oxigénpalack már elengedhetetlen az egészség megóvásához. Elgondolkodtató alkotás, de jó rajta elgondolkodni. Köszönöm.
Szeretettel: félix
a_leb: (05-26-2009 @ 04:56 pm)
Nagyon jó vers, tartalmában, formájában egyaránt. Remek, nagyon tetszett.
aLéb
Mandula: (05-26-2009 @ 10:30 am)
Igen elgondolkoztató, hogy hol is van a lényeg. Tetszett.
Üdv: Mandula
piroman: (05-29-2009 @ 08:31 am)
Amikor elhelyezed magad egy szituban, akkor az tökéletes. Grat.: piro
