olvadó hólé rohan medrében féktelen
fröccsenve porlik szét komorló köveken
habzik, örvénylik szilajul...

vagy jégpáncél alá dúltan behatolva
mint vad bika tördeli apró darabokra
mindazt, mi útjába áll,

szaggatja, tépi az agyagos partot,
dühében kavarog, mérgesen fortyog,
nem csitul és meg nem áll...

csak mi ketten figyeljük a partról
a zúgó víz hogy tombol és rombol;
én és a jégmadár.

A kis madár hal után kutat,
én meg nem lelek se gázlót, se hidat,
bármilyen kár...

bár tudhattam volna, hogy ilyenkor télen
elcsúszhat ingatag tervem vékony jégen
és nem jutok át itt ma már,

a túlparton más issza boromat,
a szoknya alatt is más keze kutat
és nélkülem zár be a bár;

gúnyosan csillanó szemével,
csőrében ezüstös halfilével
elszáll a jégmadár