Cím: Vándorúton
Szerző: trendo - Kajuk Gyula
(10-05-2009 @ 11:25 am)
:
Kifosztott szántón át vezet
a kékaszfaltos út,
nincs közelben épület,
se villany, se vasút,
csak egy öreg fa tárja szét
az ég felé karjait,
várja a közelgő égiháborút,
hisz mi mást várhatna itt?
A nyugati szél vadul gyúrja
a piszkos felleget,
régen ilyenkor tudtam jól,
hogy anyám emleget,
sóhajtva kérdezi magától,
merre jár csavargó fia,
és jut-e néki éji szállás,
meleg vacsora?
Ő meghalt, rám nem gondol senki,
nincsen, ki eltűnődne, utam hová vezet,
nem kíséri léptem se áldás, se átok,
nyomot nem őriz rólam az emlékezet.
Csak ballagok a kékaszfaltos úton,
agyamban rímek, dallamok, regék,
társtalan utamon - ha néha megállok-
mesét zümmög nékem a forgó szélkerék.
(104 szó a szövegben) (981 olvasás) 
PiaNista: (10-05-2009 @ 01:31 pm) Tetszett a tartalma, de - talán meglepõ - nekem nagyon tetszett a harmadik szakasz ritmusváltása, mint valami összefoglaló. Úgy értem, hogy ezáltal jobban figyelni kényszeríti az olvasót.
Gratulálok!
PiaNista
csitesz: (10-05-2009 @ 02:47 pm) Nagyon jól végigvezetted a gondolatot. A vers ritmusa meg olyan érzést kelt bennem, mintha egy vonaton utaznék. üdv. Józsi
fényesi: (10-05-2009 @ 06:34 pm) Igaz.
Tisztelettel üdvözöllek!
fTJ
trendo: (10-05-2009 @ 07:03 pm) Köszönöm elismerő szavaitokat és főleg az értő olvasást.
A magányt a lírában mindig a fájó, negatív érzések közé sorolják, holott hozzásegítheti az embert a benne leppangó gondolatok megérleléséhez és felszínre hozásában. Akár a régi emlékeinek az újraértelmezésében, ami néha váratlan dolgokhoz vezet. Mikor elkezdtem ezt a verset írni, anyám eszembe sem volt. Miután felbukkant emléke, akkor már nem tudtam folytatni a gondolatomat úgy,
ahogy szándékoltam. Ez okozta a vers szerkezetének a megváltozását, ami akár törésnek is felfogható.
MInden tájversemben benne van (néha csak rejtve:) a vonat. Sokszor mint a táj része, a megfigyelés tárgya. Vagy csak azért, mert a hazafelé vezető úton írom a verset.
aranytk: (10-05-2009 @ 10:35 pm) Önmagában is kifejező, és hangzásában gyönyörködtető sorok, s a kiegészítő kommenteddel szépen kiegészítetted a mondanivalód, kedves Trendo. Gyönyörű írás...
Si: (10-05-2009 @ 12:06 pm) Mindenkinek vannak olyan percei, napjai, amikor nagyon egyedül érzi magát. Szépen, egyéni hangon írtad meg ezt a hangulatot. A befejező kép mindenkinek ad egy kis biztatást: amíg a versek, mesék, dallamok körülölelnek, nem vagyunk magányosak.
szucsistvan: (10-06-2009 @ 02:04 pm) nekem nagyon tetszik
Anna1955: (10-06-2009 @ 09:55 pm) Gratulálok Gyula... Ez a vers is mesteri...:)))
a_leb: (10-07-2009 @ 05:40 pm) Trendo, remek ez a vers, jól vezeti fel a természeti képekkel a hangulatot, a kék aszfalt nekem el is emeli a történetet a földtől, és a magány megfogalmazásában is nagyon mélyen megérint. Tetszett nagyon.
aLéb
piroman: (10-08-2009 @ 11:27 am) A költő magányos látásmódja és átérző képessége vonul minden sorodon. Gratulálok, Tesó!
|
