Kesernyés füstszag,
korhadás,
egy őszi parkban
mi lenne más;
könnycseppként csöpög
a fákról  a bánat,
látod-e, kedves,
még bánkódom utánad…
Pedig de régen volt
az a viharos délelőtt!
Sétálok magamban,
őszutón, még a tél előtt,
esélyeket latolgatok
borús kedvvel,
míg ruhám és lelkem
telítődik őszi nedvvel.
Egy szarka száll a fák alatt.
Szarkasztikus a pillanat
vagy inkább cinikus, ledér,
neki a tolla, nekem a sorsom…
milyen ellentétes, végletes,
gyászfekete és halotti fehér.