:
Lelkem korlátján áthajolva
sötét mélységekbe bámulok,
aztán kavicsként aláhullva
kíváncsi gyerekként ámulok,
a bársonypuha csendet
szívdobogással mérve ;
fel nem sikoltva, nyögve,
kései kegyelmet se kérve,
egyre csak zúgok, zuhanok.
Elsuhanó mohos kőfalak,
hófehér, vak barlangi halak,
s a holdfény színezüstje odalent ;
a csobbanás után ismét néma csend.
(52 szó a szövegben) (1073 olvasás)
pumibu: (03-30-2010 @ 02:52 pm)
Csodálatos képek.Nagyon szép!
Teru: (03-30-2010 @ 03:15 pm)
Gyönyörű, kedves Trendo, a bevégzése különösen.
Szeretettel Teru
csitesz: (03-30-2010 @ 07:37 am)
Ezek aztán a Hegel-i gondolatok! A világ feje tetejére állítása!. " A holdfény odalenn". gart. Józsi
Meryenn: (03-30-2010 @ 07:42 pm)
Csodálatosan szép ,és átérezhető a versed mondanivalója.
Szeretettel:Meryenn
Lyza1: (03-30-2010 @ 07:45 am)
Gyönyörűséges! Akár egy festmény, látni az elsuhanó képeket! Ha kiadod a verseidet, vevő leszek egyre, mert jobban bejönnek a prózánál nálam!:) De, harag ne legyen, jó???:) Puszi: Lyza
Attila61: (03-30-2010 @ 09:45 am)
Szép gondolatok és képek! Üdv. Attila!
blue: (03-30-2010 @ 12:40 pm)
Ne légy ilyen mélyen...ennek ellenére jó gondolatsor.