Az ifjú anya a kertben ült,
mely egy percre elcsendesült.
Óh, ritka kegyelmi pillanat,
nem hallani a gyerekhadat,
mely zsibong, lármázik szüntelen,
mindegyre hív, ám mégis hűtelen.
Most csak a parázs sziszeg
a fényes grill alatt,
csöpög a zsír, a majdani jó falat
lassan elkészül talán,
de lehet, addigra elszalad
az egész délután.
Az anya két kezét összefonja,
a sütögetést titokban unja,
de oly áldott mégis e kis nyugalom.
Szellő motoz a fenyőágakon.

               x  x  x 

A csurranó könnycsepp az ág végére ért.
Volt egy pillanat, míg adta a kis ledért,
ki még habozik, latolgat, hogyan is tovább;
mint végzős diák, ki elhagyni készül
az akolmeleg, ám rég megunt iskolát.
A bágyadt őszi nap róla már lemondott,
felhőbe bújt, itthagyta a cirkuszi porondot,
kertemet, melyről lefoszlik sok hívságos éke,
vége a csábításnak, vágynak, küzdelemnek,
eljött a fáradt, halódó őszi béke.
A vízcsepp is belátja ezt, a sáros tócsába hull.
Útjának egy időre vége. Lassan bealkonyul.