Az embernek vannak furcsa hangulatai. Például rátör valami olyasmi, hogy a héten elege lett a világból. Az ember ilyenkor válaszút elé van állítva a sors által és lelki alkata szerint dönt a hogyantovábbról. A múlt század elején divatos forgatókönyv szerint a borongós hangulatba süllyedt (általában nőnemű) egyedek időnként gyufamérget ittak, később, ahogy az élet modernizálódott, kinyitották a gázt. Mai korunk megköveteli a kompromisszumképességet. Ezért, hasonló hangulat bekövetkeztekor mérlegeljünk minden megoldást és igyekezzünk a lehető legjobban kijönni a problémánkból. Ha már inni van kedvünk, hát igyunk! De semmi esetre se bajlódjunk a gyufafejekre kent, kétes összetételű anyag beáztatásával. Inkább pattintsunk egy sört, vagy ami még jobb, bontsunk ki valami jobbfajta vörösbort és töltsünk magunknak egy pohárral. Viszont, ha már a gyufa és a gáz is szóbajött, hát ballagjunk ki a konyhába és gyújtsuk meg a gázt!

A gázrózsa mítikus fénye további cselekvésekre ösztönözhet. Mondjuk, ha már úgyis ég a gáz, hát tegyünk fel egy serpenyőt és öntsünk bele egy jó pohárnyit a borból, amely a palack kibontása óta vélhetőleg már jól átszellőzött, viszont remélhetőleg még nem fogyott el. A borhoz facsarjunk ugyanannyi friss narancslét. Ha görög narancsot vettünk, akkor tűnődjünk el a görög kultúra nagyszerű eredményein, esetleg (Kispál és Borz megszívlelendő javaslata szerint) mossunk ki gyorsan egy bugyit, hogy "tiszta legyen az Akropolisra", ha netán vasárnap ott lenne dolgunk.
Ha mindezzel megvagyunk, ifjúkori álmainkhoz hasonlóan, zúzzunk össze néhány borókabogyót. A fűszeres lébe helyezzünk bele néhány szép téli körtét, magházuktól megfosztva őket, ahogy anno minket is megfosztott a sors vágyaink beteljesedésétől.
Mind az efölötti borongásra, mind a körték megfelelő megpárolódására bőségesen elegendő 20-25 perc. Ha kevés vágyunk volt anno, netán a körtéket jobban feldaraboltuk, akkor még kevesebb; különösen, ha szerelmi ügyeinket kihagyjuk a felsorolásból ill. a körtéket gyakran meglocsoljuk a fűszeres lével. Nem árt, ha visszaemlékezéseinket néhány kellemes emlék felidézésével, a lét pedig egy kis mézzel vagy barnacukorral megédesítjük.

A serpenyőt félrehúzva megállapíthatjuk, hogy a fűszeres vörösbor inhalálása kellemes irányba terelte gondolatainkat és a borókával ízesített, narancsos vörösborban posírozott körték is elkészültek. Most már csak az okozhat némi fejtörést, hogy mi a francot kezdjünk velük?!
Nos, mivel időközben gondolkozásunk pozitív fordulatot vett, ezt a gondot most könnyedén megoldjuk. Úgyis vasárnap közelg, hát bányásszuk elő a fagyasztóból azt a gyönyörű kacsamellet, amit életunt hangulatunkban a fagyasztóba löktünk, olyan mélyre, mint amilyen mély lehet az évértékelő beszédek által a kisnyugdíjasokban bekövetkezett depresszió.
Lassan fel fog engedni a barátságos, jóillatú konyhában bizonyára, éppúgy, mint az egymásra acsarkodó képviselők a parlamenti büfében a negyedik unicum után. És akkor nekiállhatunk az elkészítésének, mondjuk konfitálhatjuk nyolcvan fokosra hevített kacsazsírban, szépen, türelmesen, és közben előkészíthetjük a köretnek kiszemelt édeskömény gumókat, vadrizst vagy édesburgonyát... Hiszen a köret lehetőleg legyen legalább olyan csábítóan izgalmas, mint annak a nőnek a hangja a telefonban, akit mintegy véletlenül felcsöngettünk komótos, de egyre jókedvűbb tevés-vevésünk közben.