:
a gyapjútakaró őrzi
tested melegét
a kispárna ráncában
megbújik egy illat
ám hiába mentél el
oly messzire innét
lehunyom a szemem
és már megint itt vagy
majd akkor szűnsz meg
ha én elfelejtelek
zord idők jönnek
csikorgó telek
a takaró helyett majd
hófehér lepel
burkolja be fázós
emlékeimet
(97 szó a szövegben) (872 olvasás)
csitesz: (09-29-2011 @ 05:56 am)
Szép lett. Józsi
a_leb: (09-29-2011 @ 07:16 pm)
Így tartjuk életben világunkat az álmainkkal karöltve. Kváló a versed hangulata, az az ív, amivel örökké avattad az emléket, jöhet bármilyen idő. Élvezettel olvastam a versed.
aLéb
naiva: (09-29-2011 @ 07:26 am)
Szép bizony... Nosztalgikus, szomorkás... "majd akkor szűnsz meg
ha én elfelejtelek" - olvasatom soha!:)
roadrunner: (09-29-2011 @ 08:05 am)
teljesen egyetértek az előttem szólókkal. Szép és szomorkás. És teljesen így van. mivel nem felejted el, soha nem szűnik meg. Bea
winner: (09-29-2011 @ 10:00 pm)
Szép keretbe foglaltad az emlékeidet. Nagyon jó vers.
szilfer: (10-01-2011 @ 01:29 pm)
Szép lírai megfogalmazása egy élethelyzetnek. Üdv, Feri:)