Illan az álmom, mint a hab,
hártyája szertefoszlik.
A redőny résén bekukkant a nap
és a homály lassan oszlik.
A konyhában már szól a rádió,
pedig még a csend, az volna jó;
de vígasztal a kávé aromája,
(tálcán hozza be az Ági mamája).
Közben szemérmesen körülpillant;
lánya fordultában dús bájakat villant,
így az öreglány zavartan el…
a konyhában úgyis pont
kedvence énekel.

Ági is ébred, nyújtózkodik,
mint a nyűgös macska,
aki ilyenkor hozzá közelít,
az enyhén szólva csacska…
a legjobb, ha az ember
csak hallgatja szelíden
ébredésének meghitt neszét.
S tűnődik közben, mért is veszti el
e nőtől még mindig a józan eszét?