Az utolsó karácsonyi linzer pihen árván
száradó morzsák között egy fényes ezüst tálcán.
A porcukor, mi nemrég puha hóként szitált rá,
aszott csomókban áll már ráncossá szikkadt hátán.

Karácsonyfa helye mára oly üresen tátong
Meghitt, szép fényei helyett csak a hiány áll most…
Belesimul a lassan leszálló szürkületbe,
gyertyaláng sem lobban sejtelmes árnyakat festve.

Aranyszínű csengettyűnek nincsen már szerepe,
egy évet kell várnia, míg  ünnepre csilingel…
szentestének már csak szelleme leng át a szobán
mézédes vanília és fenyőillat nyomán…

* * *

Elhalkult a szilveszter-éji zene,
nem töri meg az éjszakai csendet
petárda durranása, pezsgősüveg
dugójának váratlan pukkanása…

Éjfél: himnusz csal könnyeket a szemekbe,
majd az örömódát dalolja a lelkem
Jégbefagyott hajnalon beálló csendben
szürke hófelhőkből az új nap is felkel.

Ásítva köszönt ránk január elseje
az utcákon mosolyogó, vidám emberek
egymásra nevetnek mind, az idegenek…
Boldog újévet kívánnak mindenkinek!

* * *

Halványultak az ünnep fényei körülöttem s bennem
mintha hidegebb  lenne a szoba is, vagy csak a lelkem ?
S a lassan szürkülő délutánban, csendben elmerengve,
lustán tápászkodó hétköznapok fonódnak testemre.

2009. január 04.