A tél gonosz… Gyötör és beteggé tesz.
Megöli lassan az élni akarást.
S lásd: elég egy kis fény és madárének,
hogy újra úgy érezd szép ez a világ!

Fagy szaggatta kihűlt, fájó csontjaim…
Hosszúra nyúltak idén a zord hetek.
Fény és meleg mire testem szomjazik,
s most  áprilisi napban fürdethetem.

Hunyt szemmel tartom arcomat az égnek.
Hagyom: forrósítsa fáradt homlokom.
S a ráncok rajta lassan elsimulnak,
mint hullámverés után a parti homok.

Kifakult testem átnyújtom a Napnak.   
Űzze ki belőle a tél komor árnyait!
Köröttem zeng a tavaszt köszöntő madárdal. 
Bennem csend van… Csak lelkem zenéjét hallani.     

Már nem vagyok test, csak áttetsző lélek, melyet  
felszippant a Nap, mint harmat cseppjét a fény.
Suhanok sugárrá válva, s egy nagy madárral
versenyt repülök az ég kéklő tengerén.

2009. április