Bűvölet

Ádám szórakozottan, csak félig odafigyelve hallgatta a tévében a híradót. Mindig ugyanazok a hírek: válságkezelés, áremelkedés, gyilkosság, tűz, hurrikán, földrengés, balesetek… Felesége a háttérben duruzsolva szidta a munkahelyét, megint leépítések lesznek, kikészítik az embereket, mi várható még ebben az országban? Ám Ádám nem tudott most koncentrálni sem erre, sem arra. Andi járt a fejében… Hívta ma délután, mint minden nap, de a lány nem fogadta a hívását. Rossz érzése volt, mert mindig visszacsörgeti, ha nem tudja felvenni a telefonját.

…halálos kimenetelű baleset történt ma délután a Vajda utcánál. Egy fiatal nő a megengedettnél nagyobb sebességgel kanyarodott, és egy fának ütközött. Azonnal szörnyethalt. A kiérkező mentők már nem tudtak segíteni rajta....

Ádám nézte a képernyőn pár pillanatra felbukkanó, összeroncsolódott autót. Ezüstszürke Suzuki, mint Andié… Félelem hullámzott végig a testén. Csak nem…? Előbbre hajolt a fotelben, és megpillantotta a piros plüss szívecskét, ami a visszapillantó tükrön himbálózott. Ő vette a lánynak. Csak egy másodpercre villant fel a képernyőn, de Ádám határozottan felismerte. Hitetlenkedve bámulta a tévét, ahol már egész másról szóltak a hírek. Tenyerét a mellkasára szorította, úgy érezte jeges kéz szorítja össze belsejét.
– Ádám, mi a baj? Jól vagy? – lépett mellé a felesége. A férfi értetlen szemekkel nézett rá, mint aki egészen máshol jár.
– Iigen… – motyogta. – Telefonálnom kell!
Felesége gyanakvó tekintetétől kísérve a férfi a konyhába támolygott. Rágyújtott és tárcsázta Andi számát.
A géphang közölte: a hívott szám nem elérhető…

Ádám lerogyott egy székre, homlokán verejték csillogott. Nem, ez nem lehet! Ez csak valami tévedés! Nem is jól láttam, nem volt ott a szívecske… Vagy, ha mégis, biztos nem Andi vezette az autót… Talán kölcsönadta! Néha odaadja a barátnőjének… De akkor miért nem veszi fel a telefont? Ádám úgy érezte, megőrjíti a bizonytalanság. Andi! Az ő imádott Andikája! Nem, nem halhatott meg! Valamit biztosan rosszul látott, hallott…

Fél éve ismerte a lányt. Villámcsapásként érkezett a szerelem az életébe. Jobban mondva egy szürke Suzukiban, amivel egy utcasarkon összekoccant. Andi kicsit figyelmetlen, szétszórt sofőr volt… Mérgesen csillogó szemekkel, hadonászva kászálódott ki az autóból akkor, és Ádám azonnal beleszeretett. Szinte hihetetlen, de így történt. Megbabonázta a gyönyörű szőke lány. Az autókat csak kisebb sérülések érték. Beültek egy kávézóba. Másnap már randiztak. És utána amilyen gyakran csak lehetett… Andi 32 éves volt, szingli, ahogyan manapság divatosan hívják az egyedülálló nőket. Középvezetőként dolgozott egy multinacionális cégnél. Egyedül volt a világban, szüleit korán elvesztette, volt egy testvére, de róla nem sokat, nem szívesen beszélt. Régóta nem tartották a kapcsolatot. Szerelmes lett a nálánál tizenöt évvel idősebb, sármos férfiba. Ádám pedig el volt ragadtatva az ő gyönyörű, fiatal barátnőjétől! A házassága már évek óta inkább csak egymás mellett élés volt, mint együtt… Elhidegültek egymástól Évivel. A gyerekek kirepültek, ők pedig csak lézengtek unatkozva egymás mellett a nagy, üres lakásban. Andi színt hozott az életébe, sőt, visszaadta az életét, ami addig csak szürke taposómalom volt.
Nem veszítheti el! Biztos lemerült a telefonja! Ádám érezte, hogy össze kell szednie magát, Évi nem vehet észre rajta semmit.
– Lefekszem – közölte a nővel. – Fárasztó napom volt.

Másnap szorongva ébredt. Gyomrában görcs, keze reszketett. Elhatározta, munkába menet beugrik Andihoz, ilyenkor még otthon van. Az autóból újra hívta, de a lány ezúttal sem csicseregte a telefonba, ahogy szokta: Szia drágám!
Idegessége egyre nőtt, görcsösen markolta a kormányt, éles csikorgással fékezett a bérház előtt, ahol a lány lakott. Kettesével vette a lépcsőket, lihegve csengetett be az ajtón. Csengetett egyszer, kétszer, hosszan, de semmi mozgást nem észlelt bentről. Annyira ideges volt, kézzel kezdte verni az ajtót. Ezzel csak azt érte el, hogy a szomszédból bújt elő a lakó. Ismerte őt látásból, idős hölgy volt, tudta, hogy ő Andi barátja.
– Ne csengessen kedvesem! – szólt a nő rekedt hangon – Andika már sosem nyitja ki azt az ajtót! Autóbaleset érte tegnap… Meghalt! – sírva dőlt az ajtófélfának, arcát kezeibe temette. Ádám körül megfordult a lépcsőház. Elgyengült lábai nem bírták el, lerogyott a lépcsőre.
– Ó nem! Nem, nem, nem!! Nem lehet ...

... és összedőlt benne a világ…

Az elkövetkező napokban, iszonyú nehezére esett, hogy úgy tegyen, mint aki él. Bement a munkahelyére, ott könnyebb volt, a munkája elvonta a figyelmét a tragédiáról. Senkivel nem tudta megbeszélni fájdalmát, hisz titkos kapcsolatáról senki nem tudott. Otthon hiába próbált természetesen viselkedni. Hazaért, belehuppant kedvenc foteljébe, és a tévét nézte. Nézte, de nem látta. Ült üres szívvel, üres fejjel, tompa tekintetét a képernyőre szegezve.
Évi észrevette, hogy baj van. Hozta a lázmérőt, faggatta, hogy munkahelyi gondja, vagy valami betegsége van talán? Ádám nyugtatóan rámosolygott az asszonyra:
– Kicsit túlterheltem magam mostanában. Sok a munka benn. Fáradt vagyok Évi! Többet kellene pihennem, ennyi az egész! Ne aggódj, pár nap és rendben leszek! Korán lefekszem ma is! Jó éjt!
Ő maga sem gondolta, mi mindenre képes az ember… Mosoly mögé rejteni a benne dúló fájdalmat… És igenis képes, még akkor is, ha belül szétszakítja a kín. Altatót vett be, és fekete álomba zuhant.

Andi szomszédasszonyától értesült a temetés napjáról. Úgy tervezte, nem megy el. Képtelen lenne végignézni. Andi tiszteletben tartotta kérését, senkinek nem beszélt a kapcsolatukról, mivel ő nős. Így senki nem ismerte volna őt, a szomorú idegen férfit. Egyedül szeretett volna elbúcsúzni tőle, a szertartás után.

A temetés napján gyönyörűen sütött a nap. Lassan peregtek az októberi fákról a haldokló levelek, mélykéken ragyogott az ég. Ádám egész nap, mint egy megszállott, úgy dolgozott. Nem akart arra gondolni, mi történik most imádott kedvese testével…

Munka után egyenesen a temetőhöz hajtott. Tudta, nem fog már ott találni senkit. Lassan vezetett, képek villantak be kapcsolatuk képei, látta a lány ragyogó kék szemeit, megzabolázhatatlan szőke tincseit repkedni a napsütésben. Már majdnem a temetőhöz ért, mikor egy mellékutcából egy ezüstszínű autó csapódott ki, egyenesen az ő kocsija bal elejének. Mindkét autó visító gumikkal fékezett, majd megállt. Ádám a fejéhez kapott…
– Ó, hogy az a… Ilyen nincs! Ezt nem hiszem el! Ki ez az őrült? – rántotta fel a kocsija ajtaját.
A másik autó ajtaja is éppen akkor pattant fel, és Ádám lába földbe gyökerezett…

Andi! Andi szállt ki a kocsiból! Ugyanúgy, mint, mikor megismerte! Hadonászva, felháborodottan közeledett felé, szőke haja csillogott a lemenő nap narancsszínű fényében… Ádám csak állt, döbbenten, hitetlenkedve nézte azt, amit ésszel fel nem foghatott.
Tett egy lépést a lány felé.
– Andi! Andikám! Hát nem haltál meg? Vagy álmodom? Megbolondultam? Mi történik velem? – zavarodottan közeledett a közben lecsendesült, könnyes szemű tünemény felé.

– Andi!! – a férfi már üvöltött. Szemeiben mélységes szomorúsággal, két kezét a lány felé tárva térdre rogyott.

A lány szelíden hozzálépett és felemelte. Megfogta a férfi állát és a szemébe nézve mondta:
– Bea vagyok! Andrea ikertestvére. Nem beszélt rólam? Egypetéjű ikrek vagyunk, nagyon hasonlítunk, mindig összekevertek bennünket… Egyszer elcsábított Andrea tőlem egy fiút, akit nagyon szerettem… Azt hitte, velem találkozik, de Andi lecsapta a kezemről… Hát emiatt nem beszéltünk már évek óta… Most már nagyon bánom… Nagyon…
A lányból hirtelen kitört a zokogás, szinte magatehetetlenül zuhant a férfi karjába. Ádám agya kezdett kitisztulni. Nem bolondult meg. Nem álmodta az egészet. A karjában síró lány az ő halott szerelmének a hasonmása.
– Nem lett nagy baja a kocsiknak… csak… csak karcolás… – hebegte.
A lány felnézett. Reszketett, mint a nyárfalevél.
– Ki maga? – kérdezte hirtelen.
– Nem számít, ki vagyok… Szerettem Andreát.
Bea mindent értő tekintete mélyen fúródott a férfi szemébe.
– Meghívhatom egy italra? – kérdezte Ádám, és de ja vu érzése támadt.
– Igen, köszönöm, az most valóban jól esne! – mondta letörten a lány és már indult is. A férfi megbűvölve nézte: ugyanaz a kecses alak, hosszú lábak, tökéletes formák… Ugyanaz a ragyogó kék szem, szőke göndör haj…

– Ezt nem hiszem el… Ilyen nincs, csak a mesékben! Ez szinte… szinte hihetetlen! – gondolta, és kábultan az eseményektől, megbabonázva elindult a lány után.