SZAVAKBA TEMETVE
 

 

Illatos párnára hajtom ma fejem.
Vándorló képzelet játszik a múlt bábuival.
Emlékezem.
 
Távoli suttogás
– mint hódító szellemek kísértése –
visszhangzik szűk labirintusok részeg falai között.
Vakond-lét boldogságom „miért”- je
visszatérő álmokra szőtt
puha fészekbe költözött.
 
Itt a mosoly tiszta
akár az ég.
A festett felhők annyi esőt adnak
mi hervadó virágzásomhoz még
épp elég.
 
A lét
csak egy lélegző buborék.
 
Ha majd indulok
búcsúmba csak egyetlen könnyet lopok.
Párnámra hajtom addig naponta fejem
hangtalan
s könnytelen
zokogok hiábavaló küzdelmeimen.
 
S hogy mire vágytam egykor?
Nem számít már rég.
Robot-lelkem lassan mozdul
korhű testem térül-fordul
és szólok is
ha néha szólni kell.
 
Szél és felhő helyett
ember lettem
vágyaimat mégis levetkeztem.
Régi illatok

hangok hívnak
halál-hírek tornyosulnak.
 
Lassan mind elmegyünk
de előbb még vélt igazunkat védve
vagy csupán feloldozást remélve
szavakba temetjük fegyverünk.
 
2011. január 6.