Fáradtan ért haza munkából, pihenni vágyott. Végignyújtózott a kanapén, s behunyta szemeit pihenetetőül. Tudta, hogy nem fog aludni, csak egy csöppet lazítani akart mielőtt tovább gyűri a napot.


A tájat vastagon és melegen borította be a gyapotfehér hópaplan. A fák ágai megadóan roskadoztak a hatalmas hótömeg alatt. A déli napfény még szikrázott, és huncutul csillogott a hóbuckákon. A hegyek úgy álltak körben mint a cukorsüvegek, a völgy pedig közibük fészkelte magát, s meglapult... mint a tojások a fonott szakajtóban. Csodálatos kilátás nyílt a háztól a környező vidékre, s a mókusok vidáman bohóckodtak a fenyőtobozok között. Amikor beléptek a házba, csikorgó deszkapadló, kockás takaró, s egy meghitt szoba fogadta őket. A férfi ledobta a táskákat, és a kandalló melletti farakásból, rövid idő alatt barátságos meleget varázsolt a házba. A tűz ropogva pattogott, s a lángok táncolva csókolták a kandalló koromfekete gyomrát. A nő mindvégig csodálattal nézte a férfit. Karakteres arcát, őszülő haját, erős kezeit, cinkos mosolyát, s azt a csodaszép szempárt, melyet annyira szeretett. A délutáni sétán úgy fogták egymás kezét mint két kisgyermek. Hógolyóztak és fekvőangyalokat csináltak a hóban, s nagyokat nevettek. A fákról időnként hatalmas hópárnák pottyannak a nyakukba, de nem bánták. Estefelé megnyílt felettük a Tiziankék égbolt, és milliónyi, álomfehér hópille szállingózott alá. Sapkájukon táncot jártak a hópelyhek, és arcuk pirospozsgás volt a hidegtől.

A vacsora otthonról csomagolt volt finomra átmelegítve. Az asztalon két piros gyertyaszál szórta sejtelmesen fényeit, mellette egyetlen fenyőág, naranccsal és mosolygó almával. A szobában enyhe fahéj, szegfűszeg és narancsillat kóborolt. Kezükben két pöttyös bögrét szorongattak, melyekben finoman gőzölgött a forraltbor. A kanapén ülve hallgatták a zenét, s csendben nézték a tüzet. A kandallóban alazinvörös lángok csókolóztak őrülten, s lávavörösen izzottak fel a parazsak. Ekkor egyszerre elindult a két száj egymás felé, s furcsa vágy égett szemükben. A finom csók gyengéd ölelésben zárult. A nő elgyengült, a férfi megremegett... s apró ruharabok huppantak hangtalanul a datolyabarna padlóra. Úgy fonódtak egymásra mint két kígyó. Csak izgatott lehelletük vibrált át a szoba langy melegén, miközben a gyertyák pislákoló lángja, szégyenkezve rajzolta karikáit a mennyezetre. A forróság lassan végigfolyt az ereikben, testük és lelkük egybeforrt, mint az ólomkatonák a kemencében. Egyszerre hullámoztak, mint hajók a kikötőben... lebegtek, mint a tollpihék a tavaszi szellő szárnyán... elmerültek, mint tengerben a kagylók... s magukba zárták a csodát, mint kagyló az igazgyöngyöt. Az apró ablakon pironkodó arccal kukucskált be az Esthajnalcsillag, s a kandalló csilivörös fényei mélységes csendben lopóztak át a kicsiny szobán, amikor a nyikorgó fapadló hangosan felsóhajtott...


Megcsörrent a telefonja, mire lassan kinyitotta szemét, s tétován nyúlt a készülék után. Pár perc múlva kinézett az ablakon. Hó sehol, kandallója nincs, egyedül van... és messze még az ünnep. A lakásban citromillatot érzett, melyet egy vacak illatósító hintett szerteszét. Elindult a konyha felé, hogy főzzön egy teát, s közben jót mosolygott. No persze!... erotika, és citromillat...

2010.12.08.