Volt egy nyár

Mit titkol a szív?
Miért nem felejt az agy?
Miért van az, hogy szívemben,
s fejemben örökre benne vagy?

Távol vagy tőlem,
s egyre távolodsz,
időn és téren mégis
fényként átragyogsz.

Régi szerelem - még most is,
mint tenger, simogat,
s mint a part meleg homokját,
érzem arcomon arcodat.

De régen volt már -
De kár, hogy elmúlt, Istenem!
Hogyan sikerült egy apró homokszemből
ekkora várat építenem?

Rég nem vagy már,
de emléked úgy ölel,
sokszor álmomban úgy érzem,
hogy sohasem enged el;

Soha nem enged el,
nem enged feledni.
Én azt hiszem, hogy többet
soha nem tudok szeretni.

De ha mégis egyszer ...
Most még biztosan nem.
Talán, ha elmúlik az érzés,
s vele az Életem;

Távoli hófödte hegycsúcsok
hidegét érzem szívemben -
Egy forró tűzhányó kellene,
hogy a hideg jég engedjen.

Mint messzi kékséget,
oly tisztán látom arcodat,
pedig Te nem vagy már,
ez csak egy átkozott, kínzó gondolat.

Miért nem sikerül
ezt az arcot örökre felednem?
Miért kellett pont Téged
meglátnom, s szeretnem?

Volt egy Nyár, egy boldog Nyár,
vagy nem is volt, csak álmodom?
De akkor ki van azon a képen
a szívemben, a lelkemben, s az asztalomon?

2005.04.21
M