Katinka

  A kis mátravidéki falu szélső házikója volt a legkisebb, és a legszegényebb házikó, kéménye mégis vidám füstkarikákat eregetett a szürke téli égbolt felé, ezzel éltető meleget adva a ház szegény, de boldog lakóinak.

Már reggel óta hullott a hó, csak a hópelyhecskék halk énekét lehetett hallani, a tájra csend borult, a mélységes nyugalom csendje, a semmi és minden csendje, a boldogság csendje.

  De délutánra változott a helyzet. Vége az iskolának, hétvége következik. Hamar haza! Egy gyors ebéd, sültkrumpli, többre nincs idő!

- Édesanyám, mehetek szánkózni az alsódombra?

-  Mehetsz Katinka, de ha a Napocska hazamegy, te is hazajöjj!

-  Igen édesanyám, mondotta Katinka, és amit megígért, mindig be is tartotta, lehetett hinni neki.

  Palika már a kapujuk előtt várta, és futottak, futottak, elestek, futottak - nevettek sokat, mire kiértek a dombhoz. Az egész domb hangos volt a csilingelő gyermekkacagástól. Ennek örömére még a hóesés is elállt, nem akarta elrontani ezt a csodálatos játékot, a szánkózást az alsódombon.

  A Nap azonban fáradhatatlanul folytatta égi útját, vörösen izzó csizmáival csillagport rugdalva, a semmiből jőve és a végtelenbe tartva. Mielőtt lebukott volna a látóhatár mögé, utoljára még vörösre mázolta a csendes, nyugodt téli eget az egész kisfalu fölött.

 - Palika Én haza ígérkeztem mostanra! Jól van Katinka induljunk! És egymás kezét fogva elindultak hazafelé - még a szánkóik is mintha mosolyogtak volna egymásra.

- Édesanyám, megéheztem, mi lesz vacsorára?

-  Mindjárt itthon lesz Édesapád, hoz pénzt, meg tűzifát. Jó szakmát választott, favágóra mindig szükség van, télen meg különösen! Azután átfutsz a molnárhoz lisztért, és máris sül a finom kiscipó, abból aztán lakomázhatsz, tán szalonna is kerül hozzá…

                                                                       ***

 - Édesanyám, olyan gonoszak a fiúk, olyanokat mondanak!

-  Igazán Katinka? Talán a molnárék Palija is gonosz?

-  A mosolygós Palika? Dehogy gonosz - Ő nem gonosz!

- Katinka - mikor Én húszéves voltam, mint te most, velem is gonoszkodtak a fiúk, de Édesapád megvédett. Nem hagyta, hogy bántsanak.

                                                                        ***

   Az esküvő gyönyörű volt. Az egész kis falu ott tolongott a templom előtt, de csak kevesen fértek be. Kis falu - kis templom - Katinka és Palika csak befértek, mert a mai nap az Ő napjuk volt, Isten színe előtt ma főszereplők voltak mindketten.

                                                                        ***

 - Édesanyám, mi baja nagymamámnak? Mióta Papa meghalt, ki sem mozdul a házból, csak a temetőbe megy ki néha.

-  Elhagyta Őt a hite, elveszett a boldogsága, már csak a teste él. Szíve üres, mint a kiskamránk télen. Érted-e ezt Katinka? Pici lány vagy még, de okos lány. Édesapád mindjárt megjő, tán hoz finom lisztet, na már itt is van! Isten hozott Palika!

-  Adjon az Isten jó estét Kedveskéim! Süljön hamar az a finom cipó, íme az alapanyag, egy nagy tarisznya liszt! Hát Palika miért nem szaladgál itt a konyhában?

-  Ő már alszik, de majd fölébreszti a cipó friss illata. Látod, Apád jó szakmát választott, molnárra mindig szükség van.

                                                                        ***

  A koporsóra nem került más, csak egy szál vörös rózsa - szegény az Eklézsia, szegény a család, szegény az egész kis falu, nem tellik többre. A csendesen hulló hópelyhek fehér koszorút vontak a vörös rózsa köré, látni engedve gyönyörű friss zöld leveleit.

-  Nézd Katinka - piros fehér zöld! Öregmama kedvenc színei - Nemzetünk színei. Nemzetünk színei - zászlónk színei, ismételte Palika. A karácsonyfa színei.

 - Édesanyám - mit kapok Karácsonyra?

-  Olyan finom kiflit sütök Neked kislányom, amilyet még nem ettél! Palika pedig gyönyörű, mosolygós zsemléket kap tőlem, még szemük, meg szájuk is lesz, meglátjátok!

   Hazafelé indultak a csendes hóesésben…

   Mindenütt néma csend - Ők sem szóltak semmit. Szívüket szomorúság szorongatta, de nem tudta legyőzni a bennük lakozó határtalan boldogságot…

M