Álmodó csend

Fehér takaró alatt csendes a táj.

Már nem is hallgathatna ennél jobban.

Egy éjen át hullott méteres hóban

minden meghal a szívemben, ami fáj.

Kandalló tüzében halkul az élet,

jégszívek lassan, lassan olvadóban.

Álmok szállnak el a hamvadó szóban,

lángokban ég el fagyos jég-ítélet.

De most hirtelen egy vad riadalom

ébred az éjszaka csendes tüzénél,

árnyad tánca, képzelt lassú vigalom.

Tűz színű álmom, hajnal-orcád pírja,

izzó fahasábok lángjai fényét,

s azt, hogy elmentél, feledtetni bírja.

M