Farkasszív

(elbeszélés)

   Ez a különös történet egyik kedvenc témámról, a kutyahűségről szól. A kutyák sajátságos erkölcsi normáit számos kutyától tanultam, amely állatok az enyémek voltak, és amelyek sajnos nem…

Imádott állataim emlékére született ez az elbeszélés.

                                                 *

   Emili egyéves, totyogós kislány lehetett, mikor Margó, a gyönyörű fiatal malamut hozzájuk került.

Édesanyjával ketten éltek egy szép kis külvárosi kertes házban, közvetlenül egy hatalmas erdő szomszédságában, melynek széltét, hosszát csak kilométerekben lehetett kifejezni, és úgy sem voltak túl kicsik a számok.

   A kutya és a kislány azonnal megszerették egymást. A kislány pici szíve egész melegével, határtalan bizalommal ölelte magához a kutyát, akit meghatott a gyermeki szeretet ilyen élénk megnyilvánulása.

Édesanyja nagy örömére hamar összebarátkoztak, és elválaszthatatlan társak lettek - nyilvánvaló volt, hogy barátságuk egy életre köttetett.

   Egy szép, szerelmes májusi napon azonban Margó szívében olthatatlan, emésztő tűz kapott lángra. Ösztöne most erősebbnek bizonyult, mint Emili iránti szeretete, és a következő gyönyörű, holdvilágos éjszakán kiásta a kerítés alját - huss, máris a közeli erdőben találta magát. Másnap reggel már nyomát sem lelték.

   Nem is került elő egy egész hónapig, vagy több is volt talán… Amikor azonban hazatért, csontig soványodva, alig ismerték meg. Viszont nem jött egyedül. Egy pici hógolyó gurult utána Emili határtalan örömére, és édesanyja nagy csodálkozására. Egy hófehér, gyönyörű kis állat, egy igazi malamut kisfiú. Talán három hetes lehetett a kis gyönyörűség. Azonnal szívükbe zárták az új jövevényt, és ahogy a kertben nemsokára megtámadott egy nagy pillangót, hát harciasságáról rögtön el is nevezték Terminátornak.

   Mindketten nagy örömüket lelték a kis állatban - csodálatosan okosnak bizonyult, és mire elérte a két éves kort, hatalmas, félelmetes farkassá változott. Aki nem ismerte, a közelébe sem mert menni, pedig ő mindenkit könnyen a bizalmába fogadott, és soha senkit meg nem támadott.

   Kivéve persze a szomszéd csirkéit… Számtalan esetben kérte a fiatalasszony a szomszédot, ne engedje, hogy a csirkék szabadon átjárjanak a kerítésen. Óhaja süket fülekre talált.

   Amikor aztán fogyatkozni kezdtek a csirkék, Terminátor pedig sokszor nem ette meg az ebédjét, szörnyű gyanú támadt a szomszédasszonyban. A maguk kutyája megeszi a csirkéimet. Hiába tagadták a vádat, minden szó hiábavalónak bizonyult, a szomszédasszony vigasztalhatatlan volt. Ennek aztán az lett a következménye, hogy egy óvatlan pillanatban kinyitotta a kaput, és Terminátor, engedve a szív szavának, az erdő irányába vette útját.

   A szabadság édes illata, és a hamisan mosolygó holdfény elfeledtette vele családját, és nem is gondolt arra, milyen fájdalmat okoz ezzel a kislánynak.

   Emili ekkor három éves volt, és vigasztalhatatlanul sírdogált egy hétig, aztán mintha megnyugodott volna. Ez azonban csak látszólag volt így. A kislány alig várta, hogy egyedül maradhasson, és a kapu is nyitva legyen. Fél óra sem kellett hozzá, és Emilit elnyelte a hatalmas erdő.

   Szilárdan elhatározta, hogy megkeresi Terminátort, és hazaviszi, hogy ezen túl is olyan boldogan élhessenek együtt, mint idáig történt. Egész nap kóborolt úttalan utakon, és estére már nagyon megéhezett. Az útjába kerülő kis patakból többször is oltotta szomját, de élelmet, pár szem szamócán kívül, nem talált egy falatot sem. A végtelenségig kimerülve, a sötét erdőben, félelemmel teli szívvel, leheveredett egy hatalmas fa odvának belsejében, amelyet egy meredek sziklafal fölött talált.

   Bár nagyon félt, és roppantul éhes volt, mégis a kimerültségtől valami nyugtalan álomfélébe hanyatlott. Álmában hatalmas küzdelmet folytatott az éjszaka rémeivel, míg végre egyszer csak megkönnyebbülten vette észre, megszűnt a veszély, és mintha lebegne egy nyugodt, fekete bársonyos puhaságban. Egy pillanattal később éles fájdalom hasított a lábába, mely átjárta szinte egész testét. Felébredve ijedten vette észre, hogy álmában annyit mozgolódott, hogy végül lezuhant a közeli szakadékba, és megsérült az egyik lába. Ahogy mozdítani próbálta, hatalmas fájdalmat érzett, és elveszítette eszméletét.

    Valami kellemes, meleg érzés kerítette hatalmába. Feleszmélve az okát is megértette ennek az érzésnek. Egy hatalmas, fehér farkas nyalogatta sérült, véres lábát.

  Terminátor! - kiáltotta a kislány, és újra a jótékony ájulásba menekült a fájdalom elől.

   Amikor újra magához tért, jó néhány vadkörtét talált a feje mellett, nem tudni, hogyan kerültek oda. Kezével meleget érezvén, észrevette, hogy Terminátor ott fekszik mellette, és a legnagyobb nyugalommal alszik. Azonban amikor a kislány megmozdult, azonnal felébredt, és boldogan dugta hatalmas fejét Emili keze alá, bízva abban, hogy talán kap egy keveset abból a csodálatos érzésből, amit Emili simogatása jelentett számára.

   A kislány megette a körtéket, és egészen jól kezdte magát érezni. Érdekes módon szomjas sem volt. Nem is lett volna semmi baj, ha rá nem néz a lábára.

   Bár pici lány volt még, de így is egyértelműen megértette, hogy eltörött a lába. Gondolta, azért Terminátor segítségével valahogyan haza tud majd jutni, de ahogy megmozdult, az iszonyatos fájdalom hatására elvesztette az eszméletét…

    Édesanyja ekkor már második napja kereste őt. Nagyon hosszú utat bejárt a segítségére siető rendőrökkel együtt, de nyomát sem lelték Emilinek. Egy óra múlva az egyik rendőr egy odvas fát talált, ami előtt a földön egy kis kendő hevert. A kislány Édesanyja azonnal ráismert a kendőre - Emili kendője volt. Megértették, hogy a kislány itt járt, és talán nem is lehet messze. Ekkor látták meg őt a szakadék alján, úgy öt méter mélységben.

   A rendőrök - ijedtükben - először tüzelni akartak a hatalmas fenevadra, de a fiatalasszony azonnal felismerte a helyzetet, és felvilágosította őket, hogy ártalmatlan dologról van szó.

   A bajok akkor kezdődtek, amikor megérkezett a hegyi mentők helikoptere.

   A két hegyi mentő csak nehezen tudott leereszkedni a szakadékba - a rendőrök, és a kislány Édesanyja pedig kerülőutat kerestek, hogy oda tudjanak jutni a baleset helyszínére. Mire a közelbe értek, a két mentős már túl volt Emili gyors vizsgálatán, és miután viszonylag jó állapotban találták - az előkészített hordágyra akarták emelni. Emili ekkor felsikoltott fájdalmában.

   Az események a pillanat tört része alatt játszódtak le. Terminátor erre a hangra azonnal támadott, és a mentőorvos néhány másodperccel később már átharapott torokkal, összeroncsolt ütőérrel, élettelenül feküdt a földön. Nyakából még sokáig ömlött a vér. Segítségére siető kollégája eltört, összeroncsolt alkarját fogta, és a hatalmas fájdalomtól, tehetetlenségében - de leginkább félelmében - elsírta magát.

   Terminátor ekkor már Emili mellett feküdt, és éberen figyelte az eseményeket, mintegy külső szemlélőként.

   A támadás után két perccel senki meg nem mondta volna, hogy mi történt, ha a hatalmas állat hófehér bundája, és félelmetes agyarai nem piroslottak volna a rájuk fröcskölt vértől, és főleg, ha a közben odaért kis csapat nem látta volna a történteket.

   A rendőrök nem mertek fegyvert használni, mert féltették a sérülteket.

Mire a parancsnok észrevette volna, hogy mire készül Emili édesanyja, addigra a fiatalasszony már félúton járt közte és a sérültek között. Senki nem mert megszólalni sem, nehogy támadásra ingereljék a hatalmas állatot.

   Az asszony gond nélkül odaért, megsimogatta Emilit, és Terminátor fejét is, az állat pedig határtalan bizalommal nyalta meg a kezet, mely annyi boldogságot adott már neki életében, és ilyen szép nagy farkassá nevelte őt. Az asszony mindkét keze vértől vöröslött, mire újra Emilihez juthatott. A kislány viszonylag jól érezte magát, és tekintetéből látszott, hogy teljes biztonságban tudja édesanyját is.

   Mindenképpen cselekedni kellett, mert a kislánynak haladéktalanul kórházba kellett kerülnie. Az erős fájdalomcsillapítók hatására a kislány megpróbált lábra állni - fájdalmai szinte teljesen megszűntek.   Édesanyja segítségével megtett ugyan két lépést, azonban a harmadik lépést ismét hangos sikoly szakította meg.

   Terminátor azonnal támadott. Elkapta a fiatalasszony karját - ekkor azonban furcsa dolog történt. Az illat - az a különös szag - nevelőanyja szaga - ezt nem szabad - ez a kéz a világon mindennél fontosabb neki. És a roncsolni készülő hatalmas állkapcsok lassan szétnyíltak - az állat az asszony szemébe nézett, de ekkor már mindhármuk szemeit könnyek borították.

   A távolban azonban valami megmozdult. A rendőrök csőre töltött fegyvereikkel lassan közeledni kezdtek.

   Terminátor azonnal felismerte a veszélyt, és támadásba lendült. A parancsnok, aki a többiek előtt haladt, az utolsó pillanatban vette észre a hihetetlen sebességgel közeledő veszedelmet, és a legutolsó másodpercben tüzelt.

   Az állat vére messze fröcskölt, jutott bőven gyilkosára is belőle, ahogy hatalmas lendülettel a földre döntötte az egész kis csapatot. Gyönyörű, hófehér bundáját vörösre színezte kiömlő vére.

                                                 *

   És az óra könyörtelenül ontotta a másodperceket - mérte az időt - Élet és Halál urát - melynek minden döntése végleges és visszavonhatatlan.         Van, akinek egy egész élet áll rendelkezéseire döntéseihez, és van, akinek az élete egyetlen másodpercen múlik.

                                                  *

   A rendőrfőnöknek döntenie kellett saját, és társai életéről, és ő az életet választotta. Így is, három társával együtt, kisebb-nagyobb sérülésekkel feküdtek most a földön, ahogy Terminátor mindannyiukat ledöntötte hatalmas lendületével.

   A főnök könnyebb bordatöréssel úszta meg a halálos támadást. A hamarosan megérkező második mentőhelikopter szakorvosai gyorsan ellátták a sebesülteket, és elindultak velük a kórházba.

   A fiatal orvoson már nem tudtak segíteni - őérte majd egy másik helikoptert küldenek.

   Emili édesanyja azonban, miután kislányát már biztonságban tudta, a helyszínen maradt, az akkor még élő Terminátorral. Az asszony a kutya mellett térdelt, még mindig nem tudta visszafojtani sírását. Egyedül csak ő tudta megérteni, hogy miért történt minden, és mit kapott Terminátortól cserében azért a sok szépért és jóért, amit ő adott neki rövidke életében.

   A hatalmas állat az életét áldozta önként, minden kényszer nélkül az ő, és kislánya biztonságáért. Forró könnyei, az oly nagyon szeretett állat vérével keveredve lassan, vörös kis patakként folytak a földre.  Terminátor utolsó erejét összeszedve, fejét az asszony kezébe hajtotta, szemében földöntúli boldogság látszott, mikor utolsót lélegzett. Számára itt és most megállt az idő…

   Életet Életért követelt a sors, és a fiatal, meggyilkolt orvos szelleme.

                                                 *

   És az óra kerekei nem álltak meg - Emili azóta gyönyörű fiatal lánnyá növekedett, de álmaiban most is gyakran kísért egy hűséges társ szelleme - ilyenkor érzi igazán, hogy az életben senki nem fogja őt úgy szeretni, olyan őszintén, és tiszta szívvel, mint ahogy Terminátor szerette.

                                                 ***

Fazekas Miklós