Advent harmadik és negyedik Angyala

( Ahol meghal a szél)

***

Világ végén ülve lábamat lógatom,

Ahol megszűnik bánat, elnémul fájdalom,

Ahol egyszínűvé érik Élet és Halál,

S ahová a szél is csak meghalni jár…

***

   Autó száguld a kietlen, csillagos éjszakában, egy sötét országúton. Ketten beszélgetnek.

 - Kedvesem, nagyon szép volt ez a mai este, édesanyád csodálatosan énekel.

És – oly különös érzés volt bennem egész idő alatt, mintha mindig is hozzátok tartoztam volna. Tudod, nekem nem volt édesanyám, nem volt családom, ismeretlen érzéseket tanulok.

 - Ez pedig nagyon egyszerű dolog; a szüleim megszerettek téged első látásra, emlékszel, ahogyan én is.

   Most azonban hirtelen valami történik. Az út éles kanyarba torkollik. Szinte egyszerre veszik észre a különös égi jelenséget. Mindketten látják, ahogyan egyre gyorsuló forgásba kezdenek a csillagok.

Még az amúgy kényelmesen sétáló Hold is többször keresztülbucskázik a saját fején.

Micsoda vidám égi-tánc. Aztán egyszerre mindent beborít a mérhetetlen csend.

A Hold lustán folytatja öröktől fogva létező hosszú vándorútját, hová is sietne, hiszen tudja, soha semmiről nem késhet le.

   Tavasz illata lengi körül a tájat – először a fiú eszmél, s szólítja a lányt:

 - Itt vagy édesem? Nézd csak, micsoda gyönyörű a tavasz odalent a távolban!

 - Igen, már én is látom, és az a nagy fa, ott lent a szakadék mélyén, látod, mennyire lángol?

Valami történhetett.

 - Én úgy látom, mintha a mi autónk lenne – de hiszen éjszaka van, és mégis, minden olyan világos és olyan közeli.

 - Igen – Kedvesem – én is éppen így látom…

 - Különös gyönyörűség ez a táj, észrevetted, mennyire gyorsan ellepték a virágok azt a lenti rétet? Valahogyan egyszerre nyár lett. És már nem is látom azt az összetört autót, de mintha valami különös dalt hallanák – Nem édesanyád szokta ezt énekelgetni? Nézd csak, ott is van!

Egy aprócska kereszt előtt térdepel, valami lángot őrizget ott a szellőtől. Olyan hűvös lett most hirtelen…

 - Igen, borzongatóan hűs fuvallat, és – nézd! – a falevelek is lassan hullani kezdtek.

 - Hópelyhek, megérkezett Télapó, és úgy látom, ismét az a néni – milyen ősz lett a haja…

 - Karácsony csodás fényei – Kedvesem, indulnunk kell, valahol valakik várnak már reánk!

 - Menjünk hát, hiszen úgyis mindent belepett a hó…

***

Múló évek, kihunyt lángok,

Amit a szél otthagyott –

Nagyon régen történt már, hogy

Táncoltak a csillagok…

***

 Fazekas Miklós