Cím: Egy szerelem emlékére Szerző: agnes - Szemendei Ágnes (07-15-2015 @ 06:59 pm)
: Levél....Neked
: Kinyújtottam a kezem a végtelenbe. Reméltem megfogod, és érezni fogom, ahogy a csókoddal szerelmed bezárod a tenyerembe. Nem érezhettem ajkadról a választ, nem ültettél csókot, vagy sóhajt, nem simogatott ajkad. A végtelenből elfogyott szavak. magamra hagytak... A távolság látva bánatom elsírta magát, és hullott a könnye óceán vizéből ezernyi sós csepp szállt az égre, hozzám rohant, és lehullt rám a mélybe. Csak folyt, csorgott végig rajtam, és én hagytam.
Talán el fogja mosni bánatom, talán könnyének hatalma segít, és feloldja a köveket, mely befalazott. Nem mondtam el, miből született a kő, nem tehettem válladra terhem, ez megoldani nekem kell. elmondtam ezerszer. De elmondom újra - nem azért zárlak el a gondjaimtól mert titok, hanem, mert szerelmeddel élni akarok, és nem visszaélni, ugye tudod? És most itt állok árván, nem találom a szavakat, dadogó lelkemben emléked mosolyra gyúl, mely lágyan átölel, magához húz, és én érezlek újra Ajkaddal nyakamba bújva, öltözteted a testem, még ajkamon ég bársonyos érintésed, még végig sétálnak rajta csókjaid, még felgyújtják a vágy tüzét, ám eltünik a varázslat, mint az éj. Verejtékben fürdő testtel, reszkető lélekkel ébredek. Bár most is a végtelenbe nyújtom a kezem. és a "Bűnöm" hogy a gondjaim nem adom Neked, pecsétjét hagytam.
De az éjszaka majd megkönyörül rajtam.
2006
(206 szó a szövegben) (210 olvasás)
|