Cím: Michigen
Szerző: estelente - Nyolcas József
(11-02-2014 @ 03:59 pm)
:
Michigen - hátán a tizennyolc éve minden fáradtságával és az elmúlt napok átalvatlan éjszakáinak lázával - a gondtalanság lépteivel - sétált Budapest egyik nappal is sötét belvárosi utcájában a célja felé. Megtorpant pár észrevehetetlen pillanatra egy virágüzlet előtt, aminek portálja mögött az eladó lány finom kis overáljában valami tisztítószer szórófejes flakonjából friss vizet permetezett a tarkaságában pompázó portékára. A munkaruhában feszülő édes-gömbölyű hátsó volt az, ami ezt a ritmuskiesést előhívta, majd sejtjei mélyén elraktározva az élményt ment tovább. Mentőautó robogott át zajos szirénavisítással a közeli kereszteződés piros jelzésén, egy leszakadófélben levő bádogpárkányig néhány méter szárnyalásra késztetve az út szélén parkoló autók között eldobott zsemlén lakmározó verébcsapatot. Követte a szemével a rajt, és egy bekandikáló fénysugárba kapaszkodva a tekintete felsiklott a házak homlokzata és tűzfalai felett látható égbolt keskeny sávjára. Csaknem vakító fényesen kéklett egy repülőgéphúzta hófehér csík két oldalán.
Már dél felé járt az idő. Sem éhes, sem szomjas nem volt, bár a tegnapi vacsora óta csupán egy baráti füttyszó volt az ajkai közt. A közeli bokrok alján szimatolgató kóborkutyát szólította meg így, amikor végleg kilépett volt otthona kapuján. A főbérlő nem viselte kicsapongó életmódját, és hóvégével felmondott neki.
Egy hirdetési újságból írta ki pár kiadó lakás címét, és három tulajdonossal meg is beszélte a látogatása időpontjait. Nincsenek nagy igényei, ahogyan a pénztárcája sincs bővében a lének. Ez lesz az első cím. Valahogyan a többiek elé sorolta a hirdetés blikkfangos szerkesztése.
Két férfi lépett elé egy tárt ajtajú kapualjból létrákat, vödröket rakodva egy furgon platójára, hangos bocsánatkéréssel biztosítva az utat maguknak. Éppen egy utazási iroda előtt állt, aminek egyik plakátján nagy vörös betűkkel reklámoztak valamit. A legnagyobb szót olvasta le róla: Michigen, de már szabad is volt előtte a járda. Egy barátja adta neki ezt a nevet az akkori baseball-sapkájának feliratáról. Mindenki így ismeri őt, bár a sapka is, a haver is eltűnt az idők messzi homályában.
Mostanában nem hord sapkát, még télen sem. Hosszúra növesztette a drótegyenes haját, középen elválasztva. Ez filozófia - szokta mondani. Kopott, újkorában mélyzöld pólót visel, egy majdnem új farmerrel, a lábán fekete kínai papucs feszít. Ez ízléses - szokta mondani.
A cím épülete eléggé mostoha állapotban várt rá. A kapu két oldalán vállmagasságig leomlott a vakolat, az ablakokat díszítő stukkók angyalkáinak hol az egyik szárnya, hol a lába hiányzott, egynek a fejét vastag kucsmaként galambok guánója fedte be. A seszínű vakolat monotóniáját egymástól többméteres távolságokban ujjnyi lyukak törték meg. Azt mondják, ezek háborús, vagy ötvenhatos lövések nyomai. Az kétségtelen, hogy ugyanez a falburkolat díszeleghetett hat-hét évtizeddel ezelőtt is a mára szikrózsássá lett téglákon, de miért lövöldöznének emberek, katonák a falba?
Felcsengetett.
- Jöjjön! - szólt egy cérnahang, mielőtt még bármit is mondhatott volna, és a recsegve búgó hangszóró jelezte: nyithatja a kaput.
Örömmel vette észre, hogy van lift az épületben, bár csak háromemeletes az egykor volt bérház. Beszállt a felvonóba, megnyomta a harmadik emelet gombját. Nehézkesen, tétován indult a szerkezet. Volt néhány másodperc, amikor azt fontolgatta, hogy maradjon-e inkább a lépcsőzés - annál is inkább, hogy közben villódzva furcsa fények gyúltak ki és aludtak el a kezelőtábla lámpáin - de végül csak nekilódultak.
A harmadik emeletnél nem állt meg fülke. Mintha megbokrosodott volna, néma csendben, sebesen, sejtelmesen suhant tovább, felfelé. Nem érzékelte Michigen az időt és az út hosszát, de egyszercsak megálltak, az ajtó önmagától kinyílt, és a világítás megszűnt. Egy hosszú, ablaktalan, oldalajtók nélküli folyosót látott, aminek a túlsó végének homályában egy széles és magas, sötét ajtó nyitott szárnyai közt állt a lent hallott hang tulajdonosa. Lassú, filmszerűen kimért mozdulattal, nyitott tenyérrel intett felé, invitálva a helyiségbe. Fehér volt, hófehér, és magas, tőle vagy tíz centivel magasabb, pedig ő sem valami talajmenti termet. A haja is, a két kristályféle fülbevalója is, a tógaszerű, földig érő. igényesen szabott ruhája is, rajta a fényes öv is, és a bal kisujján levő hatalmas fejű gyűrű is fehér volt. - Mutatós nagyasszony, van vagy százéves. - summázta a benyomásait, átlépve a küszöbön.
- Jó helyen vagy Michigen! - váltott tegezőre a nő. - A nevem Aphrodité.
- A polgári nevemen mutatkoztam be, hogy-hogy ismeri ezt a megszólítást?
- Választ kapsz erre a kérdésre is, de most lásd az új otthonodat! - határozott, kétséget nem hagyó volt vékonyka hangja.
- Először itt a konyha: Tágas, világos, felszerelt.
Michigen ilyen konyhát még nem látott. Sok szekrény és hosszú munkapult, ezerféle gép és eszköz sorakozott a falak mentén, komplikált rendben. Hűtő volt vagy féltucat, mixerek, főzők, melegítők, sütők, két nagy tűzhely, és ki tudja mi még, fel sem tudta mérni az egészet. Középen, tálnyi friss gyümölccsel egy nagy faragott asztal, és a hozzáillő szék. Egy szék.
- Majd megismerkedsz itt mindennel, ne húzzuk most az időt! - mintha sietne őfehérsége - Mellette nyílik a benti folyosóról a fürdőszoba és a toalett.
Világos, napsütötte az egyetlen, hatalmas tetőablaknak köszönhetően. A látogató el sem csodálkozott ennek a felszereltségén a konyha után.
- Konditerem! - nyitotta fel Aphrodité a fürdőszoba
oldalajtaját.
Gépek itt is! Sokféle! Hatalmas tér! Tükrök! Igazán izgalmas, de de ez nem az én kategóriám - futott végig a bérlőjelölt fejében a valóság, ám ha már itt van, végignézi a bemutatót.
- A nappali következik. Ez a hálószoba is egyben. Remélem, kényelmes, otthonos a berendezése. Automata a fűtés és a légkondicionálás. Ha kell, bármi változtatható, csak szólj. - mosolygott az "idegenvezető".
- Három ablak van három különböző falán a teremnek. Ezek az ablakok adják a lakás minden lényegét, minden tartalmát. - fordult nyomatékosabbá a nagyasszony hangja. A baloldali a világra, a nagyvilágra néz. Láthatod az Univerzumot, a galaxisokat, a bolygókat és üstökösöket, a Földet, a hegyeket, a tengerek mélyét, mezőket, városokat, benne az embereket, mindent a világból. A középső a gondolataidra néz. Forgathatod, elemezheted azokat kedved szerint. A jobboldali az érzéseidé. A szeretetedé, a gyűlöletedé. a közönyödé. Mindent tisztán látsz az ablakokon át.
Megigazította keskeny övét a derekán, majd folytatta:
Élhetsz itt kedves szerint, és ne latolgass lakbérrel! Nem kell fizess semmiért! Két szabály van: Soha nem léphetsz ki az ajtón és soha nem nyithatsz ki egy ablakot sem! Az elődöd én vagyok. Itt éltem hosszú évtizedekig, kislánykorom óta. Pár napja kinyitottam az egyik ablakot, hogy jobban lássak, mert valamit nem értettem. Megszegtem a szabályt, távoznom kell, de örömmel vállaltam, hogy neked, mint az új lakónak bemutassam a lakást.
-Mondd! Mit láttál a nyitott ablakon át? Magyarázatot találtál?
-Igen! Mindenre. Az ablak kívülről erős, vastag, ácsok által használt, pallérozatlan, görcsös pallókkal és gerendákkal, hatalmas vaskapcsokkal és szögekkel van bevakítva.
(1039 szó a szövegben) (227 olvasás) 
|
