Sándor vagyok, nem Petőfi,
Ahhoz sokat kéne nőni,
Azért az is már valami;
Vezetéknevem Szalay.

Büszkén állok fagyot, hevet,
És rémesen rímelgetek,
Nem vagyok hibátlan, tudom,
Csak a felszínt karcolgatom.

Mellényemen réz a pitykém,
Szemetekbe vágom hetykén;
Bár a versért élek, halok,
Belehalni sosem fogok.

Szenvedélyem lankadatlan,
Így leszek majd halhatatlan,
Hamuból is, mint a főnix,
Hegymagasan szárnyal félix.

Mit teszek, nem csinálja más,
Ezért nem is vagyok Tamás,
Berobbanok, mint egy bomba
A magyar irodalomba!