:
Ha szétszórva minden kincsünk, aranyunk,
Kerekve tárva nagyboci szemeket
Hiába fürkésszük, hol a szeretet,
Az is mindegy már, vagyunk, vagy nem vagyunk;
Az ember télidőn hajlik a búra,
Nem gondol arra, hogy játssza a macsót,
Másikhoz simulna, rágna lágy kacsót,
Sarokban reszket, nagykabátba bújva,
S mintha legfőbb gondja csakis az volna,
Cigiért, gyufáért fut a kisboltba,
Megtérve lefekszik, csak azt mondja:pont!
Ám hangulata valamelyest átcsap;
Bár tudja jól, hogy nyitva már a gázcsap,
Rágyújt, majd lesi a zuhanó plafont.
(86 szó a szövegben) (1015 olvasás)