Voltam én szálló por, csak könnyet hozó,
Mely csiklandoz tán, de tüsszenteni kell,
Ha túl sokká lesz, mert oly adakozó,
Hova telepszik, csak neki marad hely.
Vagyok avitt gőzös, futok a sínen,
Míg a kazánban felizzik a parázs,
Magam dohogását s terheit viszem,
Lepattan páncélomról minden varázs.
Leszek majd tán egy polcon díszes doboz,
Vaj a késen; könnyű kenyérre kenni,
A dobozra egy kéz dísz-masnit bogoz,
De benne csak por lapul, és más semmi.
Lehettem volna megvalósult álom,
S ha nem lennék mégsem, halálig bánom.