Szuverenitás. Ezer érvvel
Védem, új törvény erejével.
Nem törne bele satnya nyelved;
Tanuld meg a szép szlovák nyelvet.

Ha fellépsz nyilvános beszédre,
Úgy szólj, hogy mindenki megértse,
Magyarul mondom, hogy értsd, azé’;
Szlovákia a szlovákoké!

Provokálsz, lázítanál, tudom,
Bizony, nem jössz át ma a hídon!
Minden jogod csak vágyott, égi;
Nálunk te vagy a kisebbségi.

Hogyha kitépik is a nyelvem,
Csak magyar marad anyanyelvem,
Vitatni eszedbe ne jusson:
Kárpát-medence ősi jussom.

Itt élünk, több, mint ezer éve,
Öntözte földünk hősök vére,
S elűznél innen? Ugyan, hová?
Nem vagyok én Janosíková!

Igaz közmondás, nem szépen szól:
Adj szállást, s kiver a házadból.
De megharaplak, vigyázz! Vau!
Rosszabb vagy, mint egykor volt Ceau’!

Így élünk, szép testvériségben
A kies Kárpát-medencében,
Légies köztünk már a határ,
Mégis ordítunk: két bősz szamár.

Ezt hallgatja már évek óta
Közös hazánk, vén Európa,
Futunk hát hozzá. Hangunk síró:
Legyen itt ő a döntőbíró.

Az igazság ingathatatlan,
Mindkettőnknek szól: igazad van!
Kis csendet, vagy összhangot vártam,
S kánonban gajdolnak ma hárman.