Biztonsági, éghetetlen
Csillám csillog kék keretben.
Vagyok itt semmirevaló
Fellegablak-nyitogató.

Ha ablakom reám zárod,
Csak a magad arcát látod.
S ha kitárul – nem egykönnyen –
Arcod mossa hulló könnyem.

Azért sírok olyan nagyon,
Ártatlanságom siratom.
Könnyek marta lenn a márvány,
Késik mégis a szivárvány.

Ha a keret mögé nézel,
Léted mindenségben vész el,
Engem szemed így sem láthat;
Napom fénye elkápráztat.

Nem látsz, tökéletes álcám;
Csak folt vagyok a nap arcán,
Lobog, lángol heves vérem,
S egyre bűvös szemed nézem.

Mikor végre hozzám jössz ki,
Arcom égi fény füröszti,
Átballagok száz világon,
Harmat cseppje mossa lábom,

Rám nézni már senki nem mer,
Nincs még egy ily tiszta ember,
Rád terítem fényruhámat,
Nem találhat ránk a bánat.