Örök nagy kérdés, az ember egyre lázad,
Értelme, célja csak belemagyarázat,
És mégis keresi; én is lándzsát török,
Nincs válasz rá úgysem, éppen ezért örök.

Sose kérdezd tőlem, hogy mi a bajom!
Már biztos, mégis rokonunk a majom.
Lidérc ül nyakamon, szívja véremet,
Hagyom, mosolygok; hisz’ tudom, mérgezett.

Hátamon heverve elfutok,
Véremben virulens vírusok,
Nem segít már a csoda-koktél,
Megugat kutyám is, a bob-tail.

A lejtőn felfelé gyakran megállok,
Míg körbetáncolnak kecses halálok,
Nyernem nem lehet, s már nincs mit vesztenem,
Szárazon izzik gödrében két szemem.

Bizonytalanul állok a földön,
Csontjaim átfúrják papirusz-bőröm,
Leülni sem merek támaszt keresve,
Mire tápászkodnék, rám száll az este.

Hogy meddig tart még, nem tudom,
A szeretet lett elárulóm,
Minden új hajnal győzelem,
Gyilkosom lesz a szerelem…

Összefolyik éjem s nappalom,
Mint néhanapján az arcomon
Veríték, könnyek, nyál s takony.

Azt hiszem, már értelmetlen
Igéreted ide citálnom,
De nem mondja el helyettem
Senki sötétbe fordult álmom.

              Követ reám ne vessetek,
              HIV az úr, hát kövessetek.