Milliárdnyi atomi parány
Végtelen űrben robogva, lám,
Részecskék, érzésekkel töltve,
Száguldni szánva mindörökre.
Sok hasonló, rohan mindahány,
Sorsukba kódolva a magány.

Világegyetem; egyre tágul.
Végét nem éri, időn áthull.
Ám szembe szállnak más csoportok,
S hasonlóképpen egy se boldog.
Két apróban valami ébred,
Pályájukról kissé letérnek,

És máris mind a kettő lángol,
- Még mit sem is tudva egymásról -
Elkapja őket édes örvény,
Hat rájuk a vonzási törvény,
Vadul kerengnek egymás körül,
Közelségüknek az űr örül.

Remegve közelítik egymást,
Csoda történik legott, meglásd,
Előtör hullámtermészetük,
Rezonálnak, s a tér is velük,
Nagy ölelésben egyesülnek,
Melyben egyben megsemmisülnek,

És szétterülnek, fénnyé válva.
Ez minden árva vándor álma;
Egész részeként válnak eggyé,
Porszemek ekképp lesznek heggyé,
Nem törődve változó korral,
Örökkévaló bölcs mosollyal.