Két pont közt legrövidebb út;
Kupolában feszül a kötél,
Nézik a fényben a fiút,
A kosárban hajlong, s közbe’ fél.

Köpenye lebben, földre száll.
Méretes rúdba kapaszkodik,
Előre lép. Nincs vissza már,
Lépdel, sasszéz, táncolni fog itt.

Nekiindul: ott vár a cél!
Előre szalad, majd visszacsúsz’
A lejtőn, bármit is remél,
A gravitáció visszahúz.

Roggyant, nyúlik, fordul, pereg,
A kötél durván talpába vág.
Rúdját mélybe veti, nevet;
Neki ez most már csak akadály.

Most, hogy eldobva a balansz,
Mint lovak nélkül öreg szekér,
Nincsen már arra semmi sansz,
Hogy a túloldalra odaér,

Ám most, talán a taps kijár;
Ámulva lesik az emberek:
Nincs is alatta semmi már,
S ő csak repked, táncol, lebeg.