Pattog az ostor.
A kapun berobog hat pompás fehér kanca,
Szélvészként körbe száguld, csattog a bakancsa,
Rezgő tollbóbita mered fejükön büszkén,
S a porond közepén, fehér kamásli rüsztjén,
Személyesen a direktor.

Pattog az ostor.
Szünet után első szám. Hatásos belépő,
Ő egy cilinderrel a többiek fölé nő.
Egy csepp mozdulatára a körforgás megáll,
Szembe rendeződve táncolni kész három pár,
Egy sem lóg ki most a sorból.

Pattog az ostor.
A hat ló kecsesen lép, követi a zenét,
Oldalaz, bókol, mindegy, keringő vagy minét,
Közelít, hátralép, mindezt ütemre, együtt,
S csakis egy akaratot követ minden tettük,
Nem szakad el a mosttól.

Pattog az ostor.
Új szereplők. Három majom dobbantódeszkán.
Három ló fut, és így belőlük légtornász lesz tán,
Mikor egy-egy kanca most a deszkára dobbant,
Szaltózva röppennek a lóhátra és roppant
Bátran, nem esve a lóról,

(Pattog az ostor).
Egymásba fogózva – se lát, se hall, se beszél -
Körbe s kilovagolnak, s a többi se henyél,
Az ostornyél üzenetére két lábra áll,
S a porondról a három ló lassan kihátrál;
Nem kell ehhez csodadoktor.

Pattog az ostor.
Kalaplevétel, bajusz, szakáll; most sem kapkod,
Artistái hátul erősítik a tapsot,
S míg ő hajlongva, középen a fényárban áll,
A homályban a seprő s a lapát körbe jár:
Takarít’ni is kell olykor.