Nem bírtam ki Pesten,

Megrohadt a testem,

Megzabált a pestis,

Meg az öreg Pest is.

Bizony, ez nem tréfa;

Szegény kis poéta

Lélegzeni sem mer,

Annyi ott az ember.

Vidékre utaztam

Kis szalmakalapban,

Toltam a taligát,

Megfejtem a bikát.

Beh szép volt a makkos!

Fölöklelt a vad kos,

Zörgött biz' a haraszt,

Röhögött a paraszt.

Kis káposztakertben

Vígan írtam versem,

Tollam, mint a villám...

S elfogyott a tintám.

Ám a boltban vettem,

S rendben befejeztem.

Készen is volna már...

S felfalta egy szamár!

Őserdőbe másztam,

Zöld kélgyóval háltam,

Meg is mart a kélgyó;

Ez kélgyóhoz méltó!

Iszogattam teám,

Elefánt ült reám.

Lenyeltem a kalánt:

Nehéz az elefánt!

Már tiszta roncs vagyok.

Hisz ezek állatok!

Örökké rettegek...

Sivatagba megyek.

Tán gombászni fogok.

De itt csak a homok

Pereg a nyakomba,

Nem terem itt gomba.

Távol Sacramentben

Milliomos lettem.

Hiszen eldöcöghet -

Ha megvan - az üzlet

Víg jenkivé váltam,

Rágógumit rágtam,

Belémlőtt egy gengszter...

Ez a biznisz sem kell.

Majd hippinek mentem,

Hisz' virág a lelkem,

Eltörött a lábam,

LSD-t zabáltam.

Lázálmomban innét

Hazatértem ismét:

Cifra réztaligán

Eveztem a Tiszán.

Déli tengerekre

Elhajóztam, messze,

Volt kókusz, meg málna,

Legyezett a pálma.

Ám az óceánban

Cápafogat láttam.

Elrohantam sírva:

Jobb lenne a sírba'.

Nem kell ember, állat,

Únom mindahányat!

S mentem - ó, én marha -

Az Északi Sarkra.

Csillogó jégrakás;

Nyugalom a hatás.

S szép tavaszi regg'en

Befagyott a lelkem.

Nem jó itt a Földön,

Hisz' itt csak tengődöm!

Nem szeret itt senki;

El akarok menni!

Repül a rakéta,

Benne én, a méla,

Vénuszon kiszállok,

Fütyülök tirátok!

S elkészült a nagy mű!

Éles penge, vagy tű,

Olyan, mint az álom,

Magam is csodálom!

Ámulok a versen:

Benne van a lelkem!...

S most kiráz a hideg:

Szavalnék, s nincs kinek.

Mikor felébredtem,

Ágyamon hevertem.

Csak álmodtam volna?

Szög a kobakomba.

De kár, hogy mind csalás!

Egy ilyen utazás

Tán jót tenne, főleg

Egy bolond költőnek.