Kibontott hajjal jár a patakparton,
Könnyű szoknyáját fodrozza a szél,
Fürge lábon szökken, kecsesen hajlón
Virágokat szed, s magában beszél.
              Árva vagyok.
              Eltávozott      
              Közülünk jó apám.
              Bár úgy hiszem,
              Ma bús szívem
              Elé borítanám.

Kibontott hajjal senki sem láthatott.
Híven követtem atyám bölcs szavát;
Szűzi fejemre koronát álmodott -
Az illem őriz, a legjobb barát.
              Ó, balga hit,
              Kitudni, mit
              Szívében rejteget!
              Kimondanám;
              Örök talány,
              Engem is eltemet.

Kibontott hajjal, sírva menekültem,
Jaj, de már késve; rég szíven talált!
Csak azt akarta! Nyíltan és derűsen
Ágyasházába, hálni invitált.
              Míg ott vagyok,
              Vidul, ragyog,
              De szíve nem remeg,
              Szemembe néz,
              Simít a kéz,
              Mely apám ölte meg.

Kibontott hajjal, vígat és szomorút
Zengve dalolok, virágot szedek,
Magamnak kötök halotti koszorút,
Apám is mondta: szép angyal leszek.
              Megyek, ha hív,
              Üres a szív,
              Szégyen tép szerteszét,
              Az is lehet,
              Rajtam nevet
              Mind, az udvari nép.

Kibontott hajjal sodródik a vízen.
Nyugodt. Ki látja, kitöri a frász;
Halálba indul, túlvilágról üzen,
Viszi a víz, s ő csendben dudorász:
              Bement a lány,
              De mint leány
              Többé nem jöve ki.
              Talpán göröngy,
              Orcáin gyöngy:
              Egy asszony könnyei.