Hideg van. Süvítve ébred fel a szél.
Botorkál egy férfi, magában beszél.
Nincs tető felettem, elfogyott borom,
Fagyban meleg ágyról ébren álmodom.

Megpihenni végleg; tán az volna jó.
Ám ha most lefekszem, betakar a hó.
Állandó mozgásban. Most csak ez segít
Életben maradni holnap reggelig.

Eresz alján felfagy cseppekben a víz,
A jégcsapok gyűlnek, egymás mellett tíz.
Mikor a nap rásüt, csillog valahány,
Szemet gyönyörködtet, hízik is talán.

Már görbül az eresz, csikorog a kín,
Húzza fűrészfogú gyilkos guillotine.
S míg az egyre csak nő, s éjszaka recseg,
Ő a kabátjában egyre kevesebb.

Nem ment tíz utcánál messzebbre soha,
Magányos hősként az utca harcosa
Legyőzte a telet; hideg volt nagyon,
S most tesz egy sétát a napos oldalon.

Óva intem. Látja, és felém nevet,
Hunyorog, mosolyog, visszainteget.
Egy szó sem kél ajkán, azt se mondja, jaj!
Amikor a jégcsap lecsap, s vele hal.