Baljós felhők gyűlnek az égen,
Pedig leszállt, nem is oly régen
Szürke paraplét hordva a Sir,
És nem is égett arcán a bőr.

Szólott vígan: Hoztam a békét!
Ekkor még nem látta a végét,
Kötve az alku, ára sovány,
Más fizeti, így pelyva csupán.

Csend van, béke, csöndes ezüstkor,
Ám épp hajnal négy huszonötkor
Dörren az ágyú, jelzi nyomát,
Nyúlik a fénycsík; tűzkoronát

Ölt a város, lángba borulva,
Hull az ember, s hullik a bomba,
Indul a henger, lánckerekek
Gyűrik a sárt, s az utcakövet.

Élettér-út nyílt ma előttünk,
Úgy kezdődött; vissza se lőttünk,
Seregünk villám, csap le ma itt,
Mintha a vajba kés, ha hasít!

Harsog hangja, élteti népe,
Érzi, tudja; bölcs a vezére.
Még ma is érzik azt a borút,
S számozzák a világháborút.

Védhetetlen távoli árva
Némán hullik, és a világra
Rászorult, lám, szeptember ege,
S évek múltán se bír el vele.