A férfi kis böröndjével ráérősen baktatott a külváros néptelen, napsütötte utcáján, és figyelmesen szemlélgette a házszámokat. Rövidre vágott vékony szálú haja rendezetlenül lebegett az enyhe szellőben, leleplezve magasodó homlokát és a fejtetőn is feltűnő kopasz foltot. Arcszíne betegesen sápadt, fakó, ajkai keserűen görbültek lefelé.

- Pedig megírtam neki... - mormolta magában.

Amikor a kis térre ért, hirtelen megtorpant, majd a kapu előtt álló kukához lépett, melynek tetején egy kanárisárga bögre díszelgett, talán egy kukázó mentette vissza a szeméttárolóból, majd újraértékelve a kuka tetején hagyta.

A férfi megállt, letette böröndjét, elmerülten szemlélte a méretes, bizarr edényt, melyen két fehér folt jelölte letörött füle nyomát. Előre nyúlt, két tenyerébe borította a pikkelymintás bögre öblös hasát, és ünnepélyesen, mint egy áldozati kelyhet, felemelte, majd lehajtott fejjel nézegette csorba szélét; szinte érezte a tea forróságát, még az illatát is.

- Hát ez is csak a szemétre került...

De most már tudta, hogy célhoz ért. Nagy sóhajtással visszatette a bögrét korábbi helyére, majd böröndjét felvéve a kapu felé indult. A kétemeletes épület kapualjában ismét megtorpant, és a postaládákat fürkészte. Az egyforma fém dobozokon a feliratok hiányosak voltak, de a harmadik nekifutásra felfedezte a keresett nevet. KOVÁCS MARGIT A14. Viszont az is látszott, hogy ezt a levélszekrényt régen üríthették utoljára, szinte kitüremkedtek a betömködött papírok. Szórakozottan odanyúlt és kihúzta a kilógó két reklámujságot. Ezzel együtt viszont előbukott egy szépen megcímzett, felbélyegzett, leragasztott boríték is.

A férfi arca megrándult, lélegzése felgyorsult, és már az első pillanatban felismerte a helyzetet.

- Szóval hiába írtam meg neki... - Vállat vont, a borítékot zsebébe dugta, a szóróanyagot pedig a szomszéd ládájába gyömöszölte, majd átlépett a belső kapun, és a lebetonozott udvarra lépett, ahol egyetlen görbe platánfa árválkodott a körfolyosók lelátói között. Végigmérte a kopott, málló vakolatú belső homlokzatot, melyen egyetlen ujdonságként a kábel-TV társaság által felszegezett műanyag kábelcsatornák szürke vonalai csúfoskodtak. Majd sóhajtva a lépcsőházba fordult, és hamarosan az első emeleti udvari lakás ajtaja előtt állt.

A csengő nem működött, ezért kopogtatni kezdett, majd az ablakhoz lépett, melyen át a konyhába látott, és azt kocogtatta. A zajra előkeveredett a szomszéd, egy sántikáló, gyanakvó öregasszony.

- Kit keres?

- Margitkát.

- Meghalt, már két hete. Pénteken temetik. Az önkormányzat.

- És Regina? A lánya?

- Ő már rég nem lakik itt. Decemberben tette az örökfogadalmat. Nagyon szép ünnepség volt. De maga kicsoda? Családtag? Rokon?

- Csak egy ismerős... - Keserű nyál gyűlt össze a szájában. Nagyot nyelt, majd hozzátette: - Vagy egy ismeretlen. Isten áldja.

És már menekült. Sarkon fordult, és az öregasszonyt csaknem feldöntve lerohant a lépcsőn, kifutott a házból, átszaladt az utcán és csak a tér fái között, egy eldugott padnál állt meg. Lerogyott, a böröndöt lábához eresztette, arcát tenyerébe temette, testét hangtalan, könnytelen zokogás rázta. Agyában az imént szerzett letaglózó értesülések töredékei kavarogtak.

- Örökfogadalom. Számíthattam volna rá. Már az anyja is apáca volt.