Hol volt, hol nem, egyszer egy öreg lócsiszár,
Érezvén, hogy lelke belé csak hálni jár,
Magához hívatta két egyetlen fiát;
Számukra egy csodás örökséget kínált. 

Ím, családi kincsünk. Valóságos csoda,
Minden idők legjobb, varázslatos lova,
Fürge lábú, vidám, bukfencet is hányna,
Mikor cukrot ígér neki a gazdája,

A zabos tarisznyát orra előtt látván
Az egész világot elvinné a hátán.
Viseljétek gondját, óvjátok e kincset,
Sosem ismeritek akkor meg a nincset!

Tiétek a világ, tán nem kér a szóért;
Hiszen más is nyert már országot egy lóért!
S alighogy a passzust kezükbe letette,
Szemeit behunyta, lelkét kilehelte. 

Temet a két testvér, aztán fő a feje;
Itt van a csodaló, mit kezdjünk most vele?
A kisebb, mint zsoké, már nyeregbe szállna,
Szállítmányoz a báty, speditőrré válva. 

Végül megegyeznek, hála a nagy égnek,
Mind teszi, mit akar, s hetente cserélnek.
Az ifjabb a lóval a pályára elment,
S minden edzés nélkül megnyerte a versenyt. 

Volt aztán munka az aratás hetében,
Robot közben a ló kimerült egészen;
Búzaföld s malom közt huszonötször fordult,
Pedig a súly alatt a tengely kicsorbult. 

Nagy volt a bevétel, de volt, mire költsék;
Egy heti bevétel volt kétheti költség.
Megbecsülték lovuk, bár nem kapott zabot,
Sörényébe fontak szép, színes szalagot. 

Ha fülébe súgtak, és ígértek cukrot,
Két és félméteres akadályt is ugrott,
Föld kerekén nem volt méltó ellenfele,
A lap sportoldala csak vele volt tele.

Rálicitál aztán ám a másik tulaj:
Egész vármegyében övé minden fuvar.
Társzekéren húzza, harapja a zablát,
Rúd végén sejdítve a zabos tarisznyát.

Jó testvérek, látszik, fakadtak egy tőrül,
Váltáskor a lovuk hátán csak a túr ül,
Kihasználnak mégis minden áldott órát,
S kínálnak számára egyre újabb próbát.

Csillagszeme nem lát célt, csak szürke ködöt,
Megbotlott a lába, bárhogy erőlködött.
Mindent megtett mégis, de nagy volt az ára,
Kilehelte lelkét az ártatlan pára. 

Átkozzák most egymást, beborult az ég is,
Lóból bőre maradt csupán. Ómen? Fétis?
Reszketve húzódnak közelebb a tűzhöz;
Kideríthetetlen, hogy ki volt a bűnös.

Lenge álmaikból nyomasztó való nőtt,
Sarat dagasztanak, míg húzzák a lóbőrt,
Pusztában bolyongnak, mit felvert a puszpáng,
Új ló kéne, de itt nincs már szabad musztáng.