Csöndes, magánakvaló, zárkózott fiú volt, napjai mindeddig szemlélődéssel, játszadozással teltek, de mostantól a szigorú napirend korlátai, az iskola falai zárják maguk közé. Azért titkon remélte, hogy nem lesz olyan súlyos a helyzet és a tanrend új távlatokat nyit érdeklődésének, a közösség pedig izgalmas kalandok sokaságát kínálja, amint azt az évnyitó alkalmával az ünnepi beszédek és a tanítónéni mai bemelegítő szövegelései ígérték. Bár a betűket (legalábbis a nagybetűket) majdnem mindet ismeri, a számolást régóta kedveli, a környezetet és a természetet pedig nem igazán egy osztályteremben lehet felfedezni, de azért csak lesz valami ujdonság.

Eljött a nagyszünet ideje, a tanulóifjúság az iskolaudvarra szabadult. Ő is leballagott és a falnak támaszkodva fürdette arcát a szeptemberi napsugárban és nézegette a nyüzsgő, zsibongó, szaladgáló gyerekeket, majd az ugrálókötelet boszorkányos ügyességgel forgató lányok csoportja vonta magára figyelmét, amikor egy tömzsi fekete fiú egyenesen nekirohant, és a falhoz lapította. Meglepetten nézett rá, s látta, hogy a gyerek ruganyosan hátra pattan, és pimasz vigyorral méregeti. Előrelépett, de ekkor újabb roham érte; a fiú a lábára lépett és nagyot taszított rajta, így aztán elkerülhetetlenül térdre zuhant a kavicsos udvaron és a csúszástól lenyúzódott a bőre.

Körülpillantott, de bátyjának nyomát sem látta, biztosan a felsősökkel lóg valahol, majd a földön ülve ismét szemügyre vette támadóját, aki így, hátában a nappal, még sokkal nagyobbnak, félelmetesebbnek, sötétebbnek és fenyegetőbbnek tűnt. Érthetetlen volt számára a szituáció, hiszen eddig nem is látták egymást - mi az ördög baja lehet vele ennek? Végignyalta ajkát és lassan feltápászkodott, majd nyúzott térdét vette szemügyre, de szeme sarkából látta, hogy a fickó támadóállásba helyezkedett, és nagy lendülettel közelít. Az ökölcsapás a szeme alatt az arccsontján érte. Könnyei mögül látta a közelítő balt is, úgy látszik, valahol kitanították a fickót, mert nagyon profi módon csinálja - villant át agyán - de már fejének hátrahúzása sem akadályozta meg a becsapódást állcsúcsán.

Kihúzta magát, s csak most vette észre, hogy már közönség is van; az udvaron sétálók körbevették őket, s figyelték az egyoldalú küzdelmet, de azt is látta, hogy ellenfele csak agresszivitásban nő fölé, és valójában fél fejjel alacsonyabb nála. A következő támadást már felkészülten várta, és karja kaszáló mozdulatával félresodorta az arcához közelítő öklöt, majd érezte, hogy ökle a fickó vállába ütközik, s az meglepetten lép hátra. És ekkor valami ismeretlen erő sodorta magával, és ügyetlenül de szenvedélyesen löködte előre ökleit, s amikor kézcsontján érezte az ütés fájdalmát, egy forró véráram újabb ütésre, a mozdulat megismétlésére ösztönözte. A körbenállók ütemes biztatásából nem hallott semmit, csak szájuk mozgását látta, és meglátta a kis fekete szemében is a meglepődés és a félelem elegyének tükröződését, és már ő ment előre, míg ellenfele botladozva hátrált, majd hirtelen sarkonfordult és futásnak eredt. A fiú holdkórosként követte, és öklei cséphadaróként ütlegelték a fickó kerek koponyáját, míg körbefutottak a kavicsos udvaron.

Aztán hirtelen mindennek vége lett. Az eddig nyüzsgő méhrajként őket követő közönség az ügyeletes tanár közeledtére szétrebbent, s ezt észlelve az összecsapás is lezárult, az ellenfelek az udvar két átellenes sarkába sétáltak. A fiú ismét a falnak támaszkodott, majd megnyálazott zsebkendőjével kitisztogatta a karcolt sebet a térdén, aztán elgondolkodva felballagott az osztályterembe, frissen bekötött füzeteit és tolltartóját hátitáskájába csúsztatta, és hazafelé indult. Úgy érezte, mára eleget tanult.