A költő egyszer meglátott egy lányt.
Rohant haza: „Őt kell versbe szednem!
És remélem, meghódítja versem…”
És írni kezdett, szeme szikrát hányt.

Tolla szántotta a fehér papírt,
És rímeltette karcsú termetét,
Ajkát, szemét és picinyke kezét,
Nem evett, nem aludt, egyre csak írt.

S elkészült, bár sok javítás után,
Futott, újra megkeresni a lányt,
Akit napról napra jobban kívánt;

S meglelte. És állt előtte bután.
– Bár az eset talán nem tipikus –
Míg írt, megejtette egy kritikus.