:
Hosszú láncon leng a hinta,
lassan lendül föl s alá,
meg nem állna, olyan, mintha
örökmozgó hajtaná.
Rajta egy fiatalember
ül peckesen, s kiabál;
még kapaszkodnia sem kell,
egyre magasabbra száll.
És mind magasabbra lendül,
míg szemébe süt a nap,
fején a nagy lendülettől
félrecsúszik a kalap.
Haját borzolja a szellő,
ő bátran száll, nem remeg,
mikor közelbe ér, megnő,
s távolodva összemegy.
És egyre tartja a ritmust,
oly könnyedén lengedez,
elringatja magát itt s most,
s csak mosolyog; így van ez.
Lassít, ha vége a napnak,
bár nem fáradt, de nem ám!
Csak nézem, s örülök annak;
hintázik az unokám.
(78 szó a szövegben) (162 olvasás)