:
Galambóci bástyán hullámok locsognak,
szemben Lászlóvára régen összedőlt.
Közöttük egy kőszirt áll ott a Dunában,
mondják, rajta nyáron még a fű se zöld.
Babakai, Babakai!
Hajdanában túl a pasa unokája
ki-kisétált néha váruk kapuján.
Nagyatyja úgy óvta, széltől is vigyázta,
megkívánta őt a magyar kapitány.
Babakai, Babakai!
Nagyra nőtt a hárem ablakán a rés, hisz’
nap-nap óta forróbb minden egyes éj,
és lehullt a harmat nyílni kész virágra,
ám beteljesülni nem maradt esély.
Babakai, Babakai!
Fent a magyaroknál szinte síri csend van,
gyászolja a várnép elveszett urát.
Teste négy darabban, Allah büntetése,
hogy magára vonta szörnyű bosszúját.
Babakai, Babakai!
Ring a gálya, telve sok török vitézzel,
köztük jajveszékel már a hajadon,
szánja-bánja bűnét. Szigorú parancsra
sziklához kötözték őt egy hajnalon.
Babakai, Babakai!
Most, ha arra járnak szerb, román halászok,
és megenyhül épp’ a szél, a ’kosava’,
fel-felhangzik még a hajdan élt leánynak
nagyatyjához síró, sikoltó szava:
Babakai, Babakai!
(243 szó a szövegben) (999 olvasás)