Ricza István: Zöld dombok a Földön

Rátok gondolok folyton
ti bíbor naplementék,
zöld dombok a harmadik bolygón.
Csak újból ott lehetnék!
A Hold porában én jártam,
a Mars sem ismeretlen,
s ha Vénusz-ég volt a sátram,
még azt is elviseltem.

Ó, hadd legyek megint boldog,
hisz várnak rám odalenn
a Földön a zöldellő dombok,
hol szellő jár szelíden.

Bár sok gond várt az úton
a kék Szaturnuszon túl,
rakétám a távoli Plútón
leszállt, s ma visszaindul.
Egy űrhajós sorsa olcsó,
az emberélet a tét.
Kívánjatok hát utolsó
utamhoz jó szerencsét!

Ó, hadd legyek megint boldog,
hisz várnak rám odalenn
a Földön oly nagyszerű dolgok,
mint napfény, nyár, szerelem.

Állok majd a domb alján
egy nyári naplementén
az Atlanti óceán partján,
vagy lenn a Volga mentén.
Ott többet ér a madárdal
a sivár végtelennél,
s találkozom tán egy lánnyal.
Mondd, mért ne, épp' te lennél?

Ó, hadd legyek megint boldog,
hisz várnak rám odalenn
a Földön az otthoni gondok,
s a kozmoszt elfeledem.