Valaha a Magyar Ember,
Előbb ütött, aztán kérdett,
Amikor a korsójában
Vörösborból aludt vér lett...
A török ha karddal vágott,
Bunkósbottal ütött vissza,
Sápadtak az oszmán arcok
Ha elhangzott: Bornemissza...
S nem védték-e ős hazánkat
Véresen, de hősi tettel,
Valaha egy gőgös nagy-úr
Bár egy szalmaszálat vett el?
Paraszt-ember avagy nemes,
Igazsága mellett harcolt,
S ki karokkal meg nem győzte,
Buzgó szívvel tollat markolt.

S most kisebbek legyünk-e hát,
Amikor az égbolt lángol,
Amikor a csillagokat
Irtanák ki a világból,
S összekötve kezünk-lábunk,
Aléltan, a zsinór végén,
Mint a bábú, táncot járunk,
Tapsoljon az úr a székén!
Míg gyerekek feje alól
Uzsorások vánkost lopnak...
Vagy vas-öklöt mutatunk
A megválasztott tolvajoknak,
S megmutatjuk, ma is bátor
Ifjút szül a magyar anya,
S ti vagytok az ébredése
Szép hazánknak, nem alkonya...