Fénytelen két öreg szemem
Könnyezik, míg a semmibe nézek,
Ott lebeg egy régi emlék,
S elfeledni, tudom jól, hogy vétek...
Összeforrtak szív-sebeim,
Nem véreznek úgy mint akkor régen,
S mégsem ragyog többé csillag
Reménységgel odafenn az égen.

A temetőben hull a levél,
Mint könnycseppek, peregnek a fáról,
Fúj a szél, a lelkem fázik,
Tudom én hogy ide jönni kár volt...
Száz virág a hideg síron
Nem vígasztal sem élőt sem holtat,
S ez a sok-sok hideg kereszt
Csak fájdalmat, mély bánatot hozhat.

Van otthonom, szeretnek is,
Élesztgetnek gyengéden, jó szóval,
Ellátják mínd szükségeim,
Felhalmoznak minden széppel, jóval.
Mégsem jön szememre álom,
S de fáj, mikor a semmibe nézek,
Egy-egy halvány, régi emlék,
S még jobban, hogy ma már mit sem érzek...